2024. június 20., csütörtök
AZ EURÓPAI NEMZETI PARKOK NAPJA

A természet utolsó védőbástyája a nemzeti park!

A nemzeti parkok jelentősége hatalmas, hiszen a bolygón egyre többen vagyunk. Az emberiség számbelileg folyamatosan növekszik, és ez nem is fog változni a közeljövőben. Ez a folyamat azt a következményt hozza magával, hogy az ember egyre jobban kiszorítja a természetet, ami a Föld élővilágára veszélyt jelent. A népesség növekedése miatt óriási településeket hozunk létre, hogy legyen hol élni, közben a természetet leromboljuk. Ezt a sok embert élelemmel is el kell látni, ezért borzasztó méreteket öltött az erdőirtás az utóbbi években. Az erdők helyére településeket, vagy ültetvényeket hozunk létre a saját céljaink érdekében, nem törődve azzal, hogy ez milyen következményekkel jár a természetre nézve. Különböző állat- és növényfajok kerülnek a kihalás szélére a mi hibánkból. Másrészt az emberek és a kormányok igyekeznek valamilyen szinten ennek a folyamatnak gátat szabni, ezért hozták létre a nemzeti parkokat. Ezeket a területeket azzal a céllal alkották meg, hogy az adott terület ökoszisztémáját megóvják. Az ilyen parkokban tilos mindenféle olyan emberi tevékenység, amely veszélyt jelent az élővilágra. Általában a nemzeti parkokban korlátozzák az emberek mozgását annak érdekében, hogy az állat- és növényvilág nyugodtan fejlődhessen és szaporodhasson, valamint, hogy az utókor is megcsodálhassa a természet kincseit. Sajnos azonban hiába az egyre több park, a bolygónk természetes élővilága haldoklik, és csakis miattunk. Az ember káros, pusztító tevékenysége miatt. Szerintem lassan itt az ideje elfogadni a tényt, hogy nem illünk bele ebbe a kényes természeti egyensúlyba. Az ember leginkább a romboláshoz ért, az élővilág megóvásához már kevésbé. A természetvédelmi területek nagysága nem elég ahhoz, hogy megóvjuk a bolygót, hiszen nem elég megvédeni néhány apró darabot az óriási földből.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Szerencsére hazánkban is találhatóak nemzeti parkok, amelyek igyekeznek megőrizni a természetet kisebb-nagyobb sikerrel. A vajdaságiakhoz legközelebb található a Fruška gora nemzeti park, hiszem, hogy a legtöbb olvasó már járt ott, de ha nem, mindenképp menjen el egyszer és sétáljon egyet a természetben, mert megéri. A Tarcal-hegység (Fruška gora) nagyobb része Szerbiában húzódik, egy kisebb része pedig Horvátországban terül el. A legmagasabb pontja 539 méter, 80 km hosszú és 15 km széles. A 300 méter feletti területet sűrű lombhullató erdők borítják, az alacsonyabb területen pedig legelők, gyümölcsösök és szőlészetek találhatóak. A turisták egyik közkedvelt helye, hiszen könnyen elérhető az ország számos pontjáról, valamint gazdag látnivalóval és rengeteg kikapcsolódási lehetőséggel várja az oda utazókat. Összesen 16 ortodox kolostor található a területen, valamint számos turistaútvonal, amelyek különböző nehézségűek. Az egyik legnépszerűbb esemény, amit minden évben megszerveznek a hegységen, a maraton. Különböző távokat lehet teljesíteni, egy igazi csapatépítő tevékenység, amellett, hogy bepillantást nyerhetünk a természetbe. Igazán népszerű, több ezren csatlakoznak minden évben és teljesítik a megadott távot. Amikor beleszagolunk a hegyvidéki friss levegőbe, akkor értjük meg igazán, milyen is a tiszta természetes levegő, és hogy mennyire fontos megóvnunk a természetet. Szinte mámorító érzés járja át a testünket, a betondzsungel kipufogógázzal teli szaga után. A Fruška gora mellett található még több másik természeti park is az országban. A legnagyobb a Vaskapu nemzeti park, utána következik a Tara és a Kopaonik.
A mi feladatunk az, hogy tiszteljük és védjük a természetet, hogy ne csak egy kis része maradjon fenn az élővilágnak. Igyekeznünk kell nem uralkodni a természeten, hanem vele együtt élni és a része lenni. A természetben mi csak vendégek vagyunk, tehát illene is úgy viselkednünk. Óvjuk hát meg azt, ami megmaradt belőle, próbáljuk meg ne apró parkokba szorítani az élővilágot, mert egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már csak az emlékeinkben él a természet. Az állatoknak is joguk van ahhoz, hogy szabadon éljenek a természetes helyükön, és ne kelljen az ember gyarlóságától rettegniük.