A Zacsekpetivel arról ábrándoztunk az uncsi tanórákon a suliban, hogy összeeszkábálunk egy tutajt, és majd egész nyári zünidőben azon hajókázunk, mint két vajdasági Huckleberry Finn! Szétnézünk a Tiszán, a Dunán, a Bëgán meg a Temesen. Ki gondolhatta volna még akkor, hogy a folyókban nyárára jócskán megcsappan a víz! Jó, tudom, a klímakutatók meg a többi zakemberek már évek óta óva figyelmeztetnek erre a problémára, csak hát, amíg nem valósult meg, a többiek félvállról vették. Most annál nehezebb megoldani. No de nem erről szeretnék okoskodni, hanem csak arról messélnék, hogy így hát kimaradt ez a szép túra, de mivel csak kell kezdeni valamit magunkkal ezen a hosszú forró nyáron, a Zacsekpetivel úgy döntöttünk, hogy leteszteljük, miket hallgattak anno a zősök. Összegyűjtöttük a régi bakelit lemezeket és sorra feltettük a lemezjátszóra valamennyit, hogy aztán a YouTube-on bemutassuk, amelyiket érdekesnek találjuk. Jókat mosolyogtunk közben, mert a nagyok nekünk mindig olyanokat mondanak, hogy viselkedj rendesen, képzelem, ők hogyan rázták magukat tinédzser korukban arra a Nirvanára. No de a legérdekesebb, amire rábukkantunk, Vivaldi A négy évszak című szerzeménye volt. Ezt szeretném most bemutatni Önöknek! Ez klasszikus muzsika, bő háromszáz évvel ezelőtt íródott, a tanító néni is emlegette már. Négy, szinte azonos terjedelmű, tíz-tíz percig tartó hegedűversenyből áll. Naná, hiszen négy évszakról szól! Van a Tavasz, a Nyár, az Ősz meg a Tél. Mind szép a maga módján, csak ma már aligha állja meg a helyét. Kellene készíteni belőle egy klímaváltozásos remix változatot. A Tavasz és az Ősz lerövidülne egy-két perces közjátékra, az ő időtartamukat pedig átvenné a Nyár, amelyet teljesen újrahangszerelnének, már nem csak hegedű, brácsa, gordonka meg a többi hangszer szólalna meg, hanem üvöltő fúrógép, ordító láncfűrész és visító flex hangja is lenne benne. Bizony ilyen az idei nyár!
– Attól tartok, Tematild, hogy ez a kitartó hőség megártott a Pistinek – rémüldöze atata. – Hallod miket beszél?
– Dehogy ártott meg, Tegyula – legyinte az öreglány –, csak a maga módján népszerűsíti a komolyzenét.
– Csak meg ne pályázza az ötletének a megvalósítását! – mormoga a fater.
– Nem hiszem, hogy bárkit is felizgatna errefelé a magas művészet – jegyzé meg amama –, lám a Nišville Dzsesszfesztivál a kulturális minisztériumtól egyetlen dinár támogatást sem kapott.
– Biztos kell a zsozsó a főzőcskézős fesztiválokra meg a sátoros dínomdánomokra – epéskede az öreg.
– A parlamenti választások közeledtével nyilván egyre több népünnepély lesz majd országszerte – gondola bele a muter.
– Amire a Vučko legfrissebb bejelentése szerint legkésőbb három hónap múlva kerül sor – ismerteté atata.
– Attól tartok, hogy ez az év teljes mértékben tényleges vagy rejtett kampányban múlik el, Tegyula – csóválá a fejét az öreglány.
– Az egész életünk, Tematild, az egész életünk – sóhajta a fater.
– A múlt hétvégén Belegrádba látogatott a Zelenszkij Volodimir – közlé az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– A Putykó biztos irigykedett, hogy a Vučko már nem őt fogadja, hanem a zukrán halljakendet – fűzé hozzá amama.
– Szerintem meg egyéb teendője is akad a ruszki vezérnek – ada hangot véleményének az öreg. – A közelmúltban arról lamentált, hogy Oroszország Anyácska történelmének döntő szakaszát éli.
– Irtó vicces, hogy ezeket a hatalmasságokat semmi sem foglalkoztatja jobban annál, mint hogy bekerüljenek a történelembe – töprenge a Zacsek.
– Nem kell aggódniuk, rendszerint bele is kerülnek, csak nem mindig olyan kontextusban, ahogyan azt remélték – nyugtázá a muter.
– Visszatérve a látogatásra, sokakban felmerült, vajon hány széken ülünk – morfondíroza a Zacsek.
– Ha engem kérdeznek, mindössze egy rozoga hokedlin – konstatálá atata.
– A Vučko ezzel a vendégfogadással, még ha hangsúlyozta is, hogy nem áll szándékában feladni a zoroszokkal ápolt baráti viszonyt, azért kétségtelenül Brüsszel felé kacsintott – értékelé a Zacsek.
– A két államfő remélem azt is megdumálta, mikor vezetik be országaikat az EU-ba – merenge az öreglány. – Nekünk jócskán elhúzódott a menetelésünk ezen az úton.
– Ami igaz, az igaz… No de nem tudom, láttátok-e – válta hirtelen témát a Zacsek –, a Trampli nemrég eldicsekedett a közösségi oldalán, hogy megnyert valami golf-tornát.
– Naná! – bólogata a fater. – És még azt is elmondta, hogy bokros teendői miatt nagyon kevés ideje marad az edzésekre, mégis nyer, ezt hívják úgy, hogy tehetség, ami neki megvan, a többieknek pedig nincs meg!
– A kis szerény! – csipkelőde amama. – Mondjuk, jobban örültem volna annak a bejelentésének, hogy végre-valahára megnyílik a Hormuzi-szoros!
– Mondta, hogy hamarosan arra is sor kerül! – tudatá a Zacsek. – Igaz, mondott ő már sok mindent. Például azt is, hogy 24 óra leforgása alatt véget vet a zorosz–ukrán csihi-puhinak.
– A Hormuzi-szoros megnyitása is olyan, mint a zerbiai választások – spekulála az öreg. – Mindenki mondja, hogy hamarosan, hamarosan, hamarosan, közben meg azonfelül, hogy múlik az idő, semmi egyéb nem történik.
– A napokban sakkjátszmához hasonlította az Iránnal folytatott alkudozást az ámerikai főseriff – számola be a Zacsek.
– Nahát! – csodálkoza a muter. – Nem gondoltam volna, hogy a golfbajnok a sakk iránt is érdeklődik. Csak nehogy úgy járjon vele, mint a focival, meglepődik egyik-másik szabályon, majd saját igazságérzete szellemében igyekszik módosítani rajta.
– Igaza lehet! – trollkoda atata. – Miért van az, hogy a királynő annyit mehet, amennyit akar, a király pedig csak egy-egy mezőnyit battyoghat?! Vagy miért csak a király és az ágyú sáncolhat, miért nem teheti meg ugyanezt például a futó és a ló?!
– Mondjuk, azért, mert nem egyforma a mozgásuk – találgata a Zacsek. – Bár, lehet, hogy ha meglátják őt a tábla fölé görnyedni, a bábuk maguktól is berosálnak.
– Az is megtörténhet, hogy ő csak a parasztokkal tud jól bánni – állapítá meg az öreglány.
– Kérdés, mennyire igazságos, hogy egyik kénytelen mindig srégen száguldozni, a másik meg L betű formában ugrabugrálni – veté föl a Zacsek.
– Arról nem is beszélve, mennyire elgondolkodtató az a szabály, hogy mindig a világos bábuk kezdik a játszmát! – tűnőde a fater.
– Néha én is bábunak érzem magam – sopánkoda amama. – Hol világosnak, hol sötétnek! Nem azt ígérték nekünk, hogy a technológiai fejlődés megszünteti a felesleges munkát?! Jól írta valaki a vészbukon: ehelyett most van huszonhárom jelszavam, tizennégy hitelesítő kódom, és amikor számítógép elé ülök folyamatosan egy robot kérdezgeti tőlem, nem vagyok-e netán robot.
– Annyi változás történt, hogy módosult egyes teendők természete, a feladatok száma közben az egekbe szökött – dünnyöge az öreg. – Képtelenek vagyunk utolérni magunkat. Komolyan meg kell fontolnunk, hogy fogadunk egy takarítót, hogy legalább eme teendő terhe alól felszabaduljunk.
– Ez jó ötlet, csak vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint a zegény anyósom – kuncoga a Zacsek. – Hozzá a Caritas munkatársa jár a lakást tisztán tartani, de ő az illető érkezése előtt egy nappal mindent feltakarít, nehogy megszólja a rendetlenségért a karitaszos!
Pistike, sötét bábukkal sakkozó lemezlovas
