A déli végek színházkedvelt közönsége a 19. század második felében gyönyörködhetett, több ízben is, a népszínművek királynőjének, a „nemzet csalogányának”, gyakran vastapsot kiváltó szereplésében, elragadó éneklésében Szabadkán, Zomborban, Zentán és Nagybecskereken. Sőt, a sors kegye révén, vidékünkhöz kötötte őt szabadkai házassága is, amely megkerülhetetlen ténye a róla szóló írásoknak. Nem mellékes, hogy Blaha másfél évig élt Szabadkán(!). Olyannyira megszívlelte őt az itteni színházkedvelő közönség, hogy jogosan állítjuk: Blaha Lujza egykor, a mi „csalogányunk” is volt…
Házasságkötése után, mint azt Dévavári Zoltán írja, „elszakadt a színpadtól, amelyen annyi sikert aratott. Most csak a tiszti kaszinóban lépett föl azokon a hangversenyeken, amelyeket a férje rendezett számára, s amelyeken az ő dalait énekelte, többnyire németül. Az énekleckék azonban nem maradtak el a Fűzfás utca (ma Lázár cár) 306. számú házban, ahova az esküvő után költöztek.” Ez a ház, amelyben Blaháék három hónapig laktak, a mai Lazar cár és Miloš Obilić utcák sarkán állt egykor. Előtte, a Damjanich és a Hunyadi utcák, azaz, a mai Makszim Gorkij utca és Lazar Nešić tér sarkán álló földszintes épületben laktak. Attól nem messze, a posta felé, a mai August Šenoa utca sarkán lévő házban bérelt Blaha János lakást önmaga és édesanyja számára.
Másfél évig élt Baha Lujza Szabadkán, 1864 októberétől 1866 májusáig. Történt azután, hogy a Lichtenstein-dzsidások, azaz a 9. császári és királyi ulánusregiment, 1866 májusában elvonultak Szabadkáról, s az ezreddel vonult Blaha János is. Feleségét, ideiglenesen, jó ismerősökhöz, Temesvárra küldte.
Blaha Lujza szabadkai időszakának lezárulásához Garay Béla magyarázatként fűzte hozzá, hogy Sipos Károly egyébként kitűnő társulata, voltaképpen, végül mégis megbukott: „A közönség csak az első három hónapban látogatta a színházat, de amint a farsang bekövetkezett, a színház nem telt meg egyszer sem… sőt üresen tátongott. További részleteket a bukásról nem ismerünk, csak azt tudjuk, hogy az előadások megszakadtak és a társulat tagjai Bokor József színész vezetésével »Székesfehérvárra távoztak«. (…) Blaha karmester és fiatal felesége azonban nem tartott ezzel a csoporttal, hanem elfogadták Szabó József debreceni színigazgató ajánlatát. Szabó füléhez ugyanis, már eljutott a fiatal Blaháné hire, s a Blaha házaspár Debrecenbe szegődött. A közönség Blahánét ott is hamarosan szeretetébe fogadta s megindult egy nagy színészi karrier útján.”
Művésznőnk a későbbiek során is többször útba ejtette Szabadkát, ahol már korábban megszerette őt a közönség. Így például 1881-ben ismét viszontláthatták és élvezhették énekét a szabadkaiak. Ugyanis Csóka Sándor színigazgató 1881 nyarán folyamodvánnyal fordult Bács-Bodrog vármegye színügyi bizottságához, hogy engedélyezze társulata számára a szabadkai fellépést. Ebben a többi között olvassuk: „Szab. kir. Szabadka városa tanácsától nyert engedélyem alapján, folyó évi július hó 2-ától kezdve, hat előadást rendezek Szabadkán, Blaha Lujza asszonnyal, kit mint vendéget szerencsés voltam megnyerni. Midőn e körülményt a tek. színügyi bizottságnak bejelenteni kötelességemnek tartom, egyúttal esedezem jelen kérvényemet helyben hagyni.” A beadványból az is kiderül, hogy Csókának előre kellett biztosítania az előadásonkénti 250 forint tiszteletdíjat. Végezetül, a színigazgató derűlátóan és magabiztosan leszögezte: „Blaha Lujza asszony hat vendégjátékával oly műélvezetet szerzek a szabadkai mélyen tisztelt közönségnek, amelyben kevés város részesülhet e nyár folyamán.” Az illetékesek, végül is, tíz forint használati díj mellett engedélyezték Csókának a hat szabadkai előadás megtartását. Természetesen a sajtó is figyelemmel kísérte az eseményeket.
E vendégszereplés előtörténetéhez tartozik, hogy a Vasárnapi Ujság már 1881 júniusának végén beharangozta, Blaha Lujza hosszabb pihenőre készül, hogy ez alatt az idő alatt a déli végeket látogatja meg. Előbb Zomborba készül, ahol Csóka Sándor színtársulatánál fog vendégszerepelni, majd e társulattal Szabadkán is fellép.
Nos, Blaha Lujza 1881. július 1-jén Zomborból érkezett meg Szabadkára, férjével, Splényi Ödönnel, ahol a vasútállomáson nagyszámú közönség lelkes éljenzéssel fogadta őket. Csóka Sándor színigazgató hat előadás bemutatását tervezte Szabadkán (július 2-án: Piros bugyelláris; július 3-án: Sárga csikó; július 6-án: Korneville harangok; július 7-én: Vereshajú; július 9-én: Bocaccio; július 10-én: Rokkant huszár).
A programban felsorolt darabokban „Blaha Lujza kiváló szerepei vannak. Művészetének sokoldalúságát akarja velünk megismertetni. Velünk, kik őt magunkénak tartjuk és úgy tekintjük, mintha messze útból haza jött volna minket meglátogatni. – haza övéi közé.”
Blaha vendégszereplését csupán a rekkenő hőség nehezítette, de fellépése minden darabban átütő sikerrel járt, s telt ház előtt játszott. Első fellépésekor (a Piros bugyellárisban) a művésznő „a közönség részéről szünni nem akaró tapsviharral, egy babérkoszorúval és két díszes csokorral lőn kitüntetve.” A többi darabban is „művészi játéka és gyönyörű szép énekével egészen elragadta a zsúfolt házat.” Virágcsokrok és tapsvihar meg újrázás kísérte előadásait.
