A mi „csalogányunk” is volt…

A déli végek színházkedvelő közönsége a 19. század második felében gyönyörködhetett több ízben is a népszínművek királynőjének, a „nemzet csalogányának”, gyakran vastapsot kiváltó szereplésében, elragadó éneklésében, Szabadkán, Zomborban, Zentán és Nagybecskereken. Sőt, a sors kegye révén vidékünkhöz kötötte őt szabadkai házassága is, amely megkerülhetetlen ténye a róla szóló írásoknak. Nem mellékes az sem, hogy Blaha másfél évig élt Szabadkán. Olyannyira megszívelte őt az itteni színházkedvelő közönség, hogy jogosan állítjuk: Blaha Lujza egykor a mi „csalogányunk” is volt…

Blaha Lujza a 19. század második felének és a 20. század elejének egyik legnagyobb hatású magyar színésznője volt. A magyar színházművészet fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott, különösen a népszínmű és az operett műfajának népszerűsítésében. Művészete összekapcsolta a népi hagyományokat a színpadi előadásmóddal, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nyelvű színjátszás a széles közönségrétegek számára is vonzóvá váljon.
Különösen a népszínművekben aratott nagy sikert, amelyek a magyar falusi életet, hagyományokat és érzelmeket mutatták be. Ezekben a szerepekben Blaha Lujza hitelesen jelenítette meg a magyar néplélek egyszerűségét, humorát és érzelmességét. Hangja tiszta, csengő és kifejező volt, ami az énekes szerepekben különösen nagy hatást keltett.
Blaha Lujza jelentősége abban is rejlik, hogy hidat teremtett a népi kultúra és a magas művészet között. A magyar közönség számára ő testesítette meg a magyaros színjátszás ideálját: természetes, közvetlen és érzelmileg hiteles játékstílusa eltért a korábbi, sokszor patetikus színpadi hagyományoktól. Előadásmódja közelebb hozta a színházat a mindennapi emberekhez, így a színház a nemzeti kultúra fontos közösségi terévé vált.
Tehetségének egyik legfontosabb eleme a természetesség és az érzelmi hitelesség volt. Szerepeit nemcsak eljátszotta, hanem teljes személyiségével jelenítette meg a karaktereket. Különleges énekhangja, erős színpadi jelenléte és kiváló komikai érzéke egyaránt hozzájárultak sikeréhez. Emellett, rendkívül erős kapcsolatot tudott kialakítani a közönséggel: előadásai közvetlensége miatt a nézők úgy érezték, hogy a színpadon valódi emberi sorsok jelennek meg.
Hosszú pályafutása során Blaha Lujza a magyar színjátszás egyik jelképévé vált.
Kivételes tehetségével, természetes játékstílusával és erőteljes színpadi jelenlétével a magyar népi kultúra hangját vitte fel a színpadra, és ezzel maradandó nyomot hagyott a magyar színházművészet történetében.

ÉLETE
Blaha Lujza (családi néven Reindl) Rimaszombaton született 1850. szeptember 8-án, nehéz családi körülmények között: édesapja, Reindl Sándor volt huszárkapitány, a forradalom kitörésekor beállt honvédnek, a világosi fegyverletétel után pedig bujdosnia kellett. E bujdosás idejére esik a kis Lujza születése is, akinek édesanyja, Ponti Alojzia, (aki színésznő volt, s aki mindenhová követte férjét), éppen Rimaszonbaton adott életet. Lujza édesapja, a bujdosás közepette, Várai álnév alatt színészkedett. Alojzia, férje halála után, áldatlan helyzetbe került: egyedül maradt két árvájával – vagyontalanul. Kölesi Antal színész és festő karolta fel őket, gondoskodott róluk, s Blaha Lujza neki köszönhette nevelését és első kiképeztetését is, mindaddig, amíg Szabadkán, 1866-ban, Blaha János felesége nem lett. A művésznő – hálából – leánykorában a Kölesi Lujza nevet viselte.
1858-ban, azaz hétéves korában lépett először színpadra, Győrött. Hegedűs Lajos színtársulatánál, a Koldus nőben, egy kislány szerepét játszotta. 1864-ben a budai Népszínházban, 1865-ben és 1866-ban Szabadkán játszott. Ott is ment férjhez Blaha János színházi karmesterhez, aki sokat foglalkozott zenei képzésével, s végül (a nagy korkülönbség ellenére) feleségül is vette Lujzát. Blaha azt szerette volna, ha feleségét német énekesnővé képezi, hogy nyitva álljon előtte a világ, de Lujza csakis magyar színésznő akart lenni. S az is lett.
1867-ben Blaha Lujza Debrecenbe szerződött. Néhány év múltán, pontosabban 1870-ben (mindössze 19 évesen) megözvegyült. 1871-ben Budapestre került, a Nemzeti Színházhoz szegődött, ahol egyformán sikeres volt a népszínművekben, operákban és operettekben is.
1874-ben ismét megházasodott: férjhez ment runyai Soldos Sándor földbirtokoshoz, de házassága nem volt hosszú életű, mert 1879-ben már elváltak. 1875-ben lett a Népszínház tagja, majd 1881-ben báró Splényi Ödön felesége. 1900-ban, sikereiért és érdemei elismeréséül Koronás Arany Érdemkereszttel jutalmazták. 1901-ben pedig kinevezték a Nemzeti Színház örökös tagjává. 1910-ben visszavonult. Budapesten hunyt el, 1926. január 18-án.
Egyik méltatója szerint, „Blaha Lujza nótája szoktatta a purgert a színházba, s nagyobb érdeme van a magyarosításban, mint bárkinek széles e hazában.”
Pályafutása során vidékünk néhány városában is megfordult, s mindenhol kiválóan alakított és átütő sikerrel játszott.
(Folytatjuk)