HETI KÖRKÉRDÉS
Vásárol használt holmit, bútort, ruhát?
Gyakran járok turkálóba, mert sok a jó és olcsó holmi. 35%
Vásároltam már használt bútort, és még mindig használom, bevált. 22%
Főként használt elektronikai eszközöket veszek; fridzsidert, telefont… 7%
Nem vásárolok használt dolgokat. 36%
Nőként én is sokszor mondom indulás előtt, a ruhásszekrényem előtt állva – amely egyébként zsúfolásig tele van –, hogy: „Nincs egy szál ruhám sem.” Akármennyire is sietek a találkozóra, egyszerűen nincs mit felhúznom. Ilyenkor jövök rá, hogy frissítenem kellene a ruhatáramat, de butikban vásárolni nem kevés pénzbe kerül.
Nemrégiben a használt ruhák vásárlása a szegénység jele volt, ma már egészen más jelentést hordoz, trenddé alakult át. A turkálás tudatos döntést jelent, hogy támogatjuk a hulladékcsökkentést, és minimalizáljuk az ökológiai lábnyomot.
A turkálás nálam általában véletlenszerűen történik, akár a buszra várva, vagy munka után, teljesen spontán. Nem készülök listával, nincs előzetes elképzelésem, mégis szinte minden alkalommal úgy jövök ki, hogy legalább egy ruhát találok. Talán éppen ez a titok, hogy nem keresek görcsösen semmit.
Az évek során megtanultam, hogyan lehet kincsekre bukkanni, mire érdemes figyelni, mit kell megtapintani és felpróbálni. Nem az olcsóság az első szempont, hanem az, hogy a megvásárolni kívánt darab valóban minőségi legyen. A jó minőség alacsony áron itt nem üres ígéret. Ha új kollekció érkezik a kedvenc használtruha-kereskedésembe, az első két hétben még magasabb áron kínálják a darabokat, bár ezek továbbra sem számítanak drágának. Két hét elteltével fokozatos leárazás kezdődik: először 30, majd 50 százalékos kedvezmények lépnek életbe, végül akár 150 dinárért is elvihetők a darabok.
Kétségtelen, hogy a vintage holmik reneszánszát éljük. Az turkálók többsége kifejezetten figyel arra, hogy szakadásmentes, hordható, jó állapotú darabok kerüljenek az akasztókra. Számomra a „turizás” az egyediségről, a régi csipkés darabokról és a selyemről szól. A ruhák sokszor jobb minőséget képviselnek, mint a mai üzletláncok kínálata. Ezek a darabok nem jönnek szembe minden második emberen az utcán, és még karakteresebbek is.
Az élmény sem elhanyagolható: a turkálás számomra egyfajta kincskeresés, néha szinte terápiás folyamat, mikor egy nehéz nap után a boltba belépek. A turkálók sajátossága, hogy mindenből csupán egy darabot árulnak, és ha nem tesszük bele azonnal a kosárba, könnyen lecsap rájuk valaki más. Nem véletlen az a „turizás” a mottója, hogy „Most vagy soha”. Ha valamit meglátsz, nincs időd azon gondolkodni, vagy azonnal megveszed, vagy örökre kísérteni fog a ruha szelleme.
A legjobb érzés számomra az, amikor egy ruhát rám öntenek, mintha nem is én választanám ki a darabot, hanem ő talál meg engem. Pont így találtam meg a kedvenc lenge nyári ruháim, de volt olyan alkalom is, amikor a bálra vásároltam egy csipkés, földig érő ruhát, mélyen kivágott háttal. Elegáns volt, időtálló, és amikor felvettem, pontosan azt éreztem, hogy ez a ruha rám várt. Többen meg is dicsérték, majd amikor elmondtam, hogy turiban vettem 800 dinárért, meglepődtek. Talán ez a legjobb visszajelzés, amikor a ruháról senki sem mondaná meg, hogy nem új. Sőt a fast fashion üzletek sem versenyezhetnek a „turis” ruhák anyagával, hiszen sokszor kényelmesebbek, puhábbak és nem műanyag hatásúak.
Egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy nálunk ez a kultúra még nem igazán bontakozódott ki. Nincsenek használtruha-fesztiválok, -vásárok vagy hatalmas üzletek, ahol órákig lehetne nézelődni. Nem is kell messzire menni, Magyarországon ez már bevált trend, a nyugati országokról nem is beszélve. Szerbiában minden városban legfeljebb két-három kisebb bolt van, ami nem elég. Külföldön ezzel szemben ez a piac sokkal populárisabb, és nemcsak ruhákat, hanem cipőket, táskákat, öveket, kiegészítőket is árulnak. Szabadkán szinte kizárólag ruhákhoz lehet hozzájutni, ez zavaró, mert például én imádom a táskákat és az öveket, amelyek szerintem ugyanúgy meghatározzák az öltözködést, mint maga a ruha. Nem csupán a vásárokat, de az online turkálást is hiányolom nálunk. Több szegedi egyetemista barátnőm főleg online felületeken nézegeti magának a megfelelő használt ruhát. Ilyenkor fontos alaposabban utánajárni a márkának, megnézni a leírást, hiszen nincs lehetőség kézbe venni az anyagot. Ám az sem jó, ha ész nélkül vásárolunk, jó lenne az, ha mi magunk is értékesíthetnénk online a már nem hordott darabjainkat. Az én stílusom pár évente változik, ilyenkor felgyűlik néhány ruha, amelyeket a barátnőim között osztok szét.
Továbbá nemcsak használt ruhákat, hanem elektronikai eszközöket is vehetünk. Az kedvenc használt elektronikai eszközöm egy régi piros fényképezőgép, amelyet tavaly vásároltam online. Nem profi, nem tökéletes, rettentően homályos képeket készít, de pontosan ettől szerethető. Főleg bulikba viszem magammal, mindig nagyot megy. Van benne valami vicces, amikor hirtelen előkapom, és elkezdem fotózni az embereket. A banketten különösen emlékezetes pillanat volt, amikor a hivatásos fotós a profi felszerelésével nem mást kezdett el fényképezni, mint engem, ahogy a kis piros kamerámmal ügyetlenül fotózom a többieket. A gép egyébként meglepően jól működik, az egyetlen problémám vele most az, hogy elvesztettem a töltőjét. Emiatt a húgom rendszeresen meg is jegyzi, mennyire nem tudtam rá odafigyelni, de ha összepakolom a fiókom, biztosan megtalálom.
Emellett nemcsak elektronikai eszközöket, hanem autókat és bútorokat is vásárolhatunk másodkézből. A szobámban áll egy zöld, virágos fotel, amelyet szintén így szereztem be. Amikor megláttam, azonnal tudtam, hogy illeni fog hozzám és a zöld színű szobámhoz is. Nem új, nem hibátlan, viszont karaktere van. Nem katalógusból kiválasztott átlagos darab, hanem olyan, ami hozzáad a szobámhoz. A használt tárgyak nem steril tárgyak, hanem történetekkel együtt érkeznek.
Számomra tehát a „turizás” nem kompromisszum, inkább egyedi stílust jelent, ami pénztárcabarát, valamint környezettudatos döntés is egyben.
Nyitókép: Pixabay
