Az apatini Adam Berenz Német Egyesület és vezetője, Boris Mašić évek óta igyekszik pénzforrást és támogatást szerezni az egykori zsinagóga fölújítására és az épület megőrzésére. Most úgy határoztak, maguk fognak hozzá a munkához.
Megszerezték az engedélyt a fölújításhoz, megkapták az épület kulcsait. Egy, a tavasszal tartott humanitárius koncert bevételéből kezdték el a zsinagóga takarítását, belefogtak a durvább munkákba és a kisebb, szükséges javításokba.
– A takarítást követően beüvegezzük az ablakokat és megnyitjuk az épületet a vendégek előtt. Szerintem ez az értékes, a XVIII. század végéről, a XIX. század elejéről származó műemlék mágnesként vonzza majd a látogatókat, és bízom benne, hogy támogató is akad közöttük – nyilatkozta Mašić a 025info hírportálnak.
A zsinagóga mellett megmaradt a rabbi háza, és itt állt a zsidó iskola, a judaizmus helyi intellektuális központja is. A városban számos jelentős életművet megalkotott zsidó élt, köztük Ábrahám Pál világhírű zeneszerző, Sinkó Ervin neves irodalmár, és húga, a jeles szobrászművész. A zsinagóga fölújításával az apatini zsidók emlékét is meg kívánják őrizni.
Boris Mašić azt is elmondta, hogy a legfontosabb munkálatok után az épületben koncerteket és kiállításokat szerveznek, jövőre pedig elkészítik a zsinagóga teljes fölújításának tervét.


