2025. szeptember 11., csütörtök

A közösség hálája

Mostantól dr. Jankovich József nevét viseli a Sziváci utca

Az egykori, országos elismertségnek örvendő orvosnak, a zombori Egészségház hajdani igazgatójának állít emléket az új utcanévtábla, amelyet augusztus végén helyeztek ki.

A kezdeményezők – dr. Jankovich József hozzátartozói – büszkék arra, hogy sikerült méltó emléket állítaniuk a minden téren példás életművet maga után hagyó, sokoldalú személyiségnek.

Jankovich Szilárd és Bálint Valéria a Jankovich doktorról elnevezett utcában (Fotó: Jankovich Szilárd)

Jankovich Szilárd és Bálint Valéria a Jankovich doktorról elnevezett utcában (Fotó: Jankovich Szilárd)

Jankovich Szilárd, Zombor segédpolgármestere, a VMSZ bácsgyulafalvi helyi szervezetének elnöke, dr. Jankovich József fia kiemelte, az ötlet nem most született meg.

– Édesapánk olyan orvos, olyan ember volt, aki minden szinten megérdemelte, hogy huszonöt évvel a halála után se feledkezzünk meg róla. Nővéreimmel egyetértettünk abban, hogy olyan emléket kell állítanunk, amely nemcsak a sok meggyógyított páciensének, hanem a családunknak is lelki megnyugvást hozott. Az eljárás hosszú folyamat volt, hiszen egy utcanév-módosítás számos intézmény és bizottság véleményezése nyomán zajlik le. Ráadásul kétnyelvű tábláról van szó, amely magyar vonatkozásban is különösen jelentős – hangsúlyozta Jankovich Szilárd, hozzátéve, hogy édesapja a hivatása mellett közösségi tevékenységet is végzett, vezetői szerepet vállalt. Nevéhez több fejlesztés kötődik: utak, járdák, a ravatalozó, a vízvezeték és a kultúrotthon építése, valamint a helyi fásítási program is.

Bálint Valéria, dr. Jankovich József lánya maga is sokoldalú közösségi munkát végez Bácsgyulafalván.

– Gyerekkoromban az osztálytársaim gyakran mondták, milyen jó nekünk, hogy ilyen édesapánk van, és mennyi mindent örököltünk tőle. Akkoriban ezt nem igazán éreztem, de ma már világos számomra, hogy milyen sokat kaptunk, láttunk és tanultunk tőle. A mai napig ez motivál: igyekszem minél többet vállalni a faluban, a közösségért, mert ő is így tett. Érzem, hogy erőt ad, ha az ő példáját követem, és folytatom, amit elkezdett – mondta Bálint Valéria.

A Jankovich család tagjai tehát vallják, az a szellemi örökség, generációkat összetartó erő, amely Jankovich doktort jellemezte, ma szintén irányadó számukra a közösségi munka és a jövő nemzedék, az unokák felnevélése során is. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kihelyezett utcanévtábla (Fotó: Jankovich Szilárd)