A Thurzó Lajos Általános Iskolában kedden reggel tartották az első osztályos tanulók ünnepélyes fogadását. Az ünnepség során az iskola tanulói alkalmi műsorral kedveskedtek az új diákoknak és szüleiknek, majd minden elsős magyar tannyelvű osztályba induló kisdiák megkapta a Magyar Nemzeti Tanács által biztosított iskolatáskát és tanszercsomagot.
Az eseményen részt vett Molnár Tibor, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, Bognár Zsolt, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja, valamint Sáfrány Dávid atya is.
Molnár Tibor átadja a Magyar Nemzeti Tanács ajándékát (Gergely Árpád felvétele)
Az egybegyűlteket Nagy Sarolta, a Thurzó Lajos Általános Iskola igazgatója köszöntötte, aki megköszönte a szülők bizalmát és elmondta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tanulók biztonságot, szeretetet és egy második otthon kapjanak az iskolától.
– Nehéz feladat vár ránk, pedagógusokra, ugyanakkor talán ez a legszebb és legboldogabb hivatás is. A mi feladatunk az, hogy türelemmel, szeretettel és példamutatással kísérjük kis diákjainkat, elsőseinket azon a nyolcéves úton, amelynek során felfedezik saját értékeiket és képességeiket, megtalálják helyüket a világban, majd bátran elindulnak a nagybetűs élet felé. Kedves elsősök! Isten hozott benneteket iskolánkban! Legyetek bátrak, legyetek kíváncsiak, kérdezzetek sokat, szerezzetek új barátokat, és merjetek nagyot álmodni! Mi pedig azon leszünk, hogy ezen az új és izgalmas úton mindig számíthassatok ránk – mondta az igazgató.
A Magyar Nemzeti Tanács nevében Molnár Tibor köszöntötte a jelenlévőket és rámutatott arra, hogy az MNT az idén is ajándékcsomaggal és iskolatáskával készült az elsősöknek.
– A beiskolázási tanszercsomaggal és az iskolatáskával elsősorban ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy az elsősök minden szükséges felszereléssel ellátva kezdhessék meg tanulmányaikat, ugyanakkor szeretnénk egy kicsit enyhíteni a szülők terhein is, hiszen tudjuk, hogy az iskolakezdés mindig jelentős kiadásokkal jár. A Magyar Nemzeti Tanács és a magam nevében is eredményes munkát és sikeres tanévet kívánok mindenkinek! – hangsúlyozta, majd az elsősöknek sok új élményt, a pedagógusoknak pedig jó munkát kívánt az előttünk álló tanévhez.
– Remélem, jövőre ismét találkozunk, és akkor is egy ilyen szép számú elsős generációt köszönthetünk az iskolában. Külön öröm, hogy idén 68 első osztályos tanuló kezdi meg tanulmányait. Nagy megtiszteltetés, hogy egy iskola ilyen sok diákot fogadhat a közösségébe. Bízunk abban, hogy amikor ezek a gyermekek egyszer kilépnek az iskola kapuján, tudásukkal, értékeikkel és közösségük iránti elkötelezettségükkel a vajdasági magyar közösségét fogják erősíteni – fogalmazott Molnár Tibor.
Az ünnepség végén kiosztották az iskolatáskákat és a tanszercsomagokat, amelyeket a gyerekek nagy örömmel vettek át.
Nyitókép: Az elsős tanulók az új iskolatáskával és tanszercsomaggal (Gergely Árpád felvétele)



