Hatodik alkalommal tartott horgásziskolát 8 és 14 év közötti gyermekek számára a topolyai Tó Környezetvédő Sporthorgász-egyesület. Az idei képzést először két hétvégi napon rendezték meg, szombaton és vasárnap elméleti és gyakorlati foglalkozásokkal. A 23 résztvevő bővítette ismereteit, új készségeket sajátított el, és természetesen a horgászatban is kipróbálta szerencséjét. Az első napon a gyerekek a horgászat alapjaival ismerkedtek meg előadások keretében. Másnap a horgásziskola a tó partjára költözött, ahol a fiatalok a gyakorlatban is alkalmazták a megszerzett ismereteket. A kapás sem maradt el: pontyot, fehérhalat és más halfajokat is sikerült horogra csalni. Dobosi Attila, az egyesület elnöke elmondta, hogy az idén is nagy érdeklődés övezte az eseményt.
– Nagyszerű két napot töltöttünk együtt a résztvevőkkel. Óriási öröm volt számunkra, hogy ilyen sok lelkes gyermek vett részt a táborban. Új ismeretet szereztek, rengeteget játszottunk, nevettünk, és természetesen a horgászat sem maradt el. A fiatalok nagyon ügyesek voltak, és több halat is fogtak. Hálásak vagyunk minden táborozónak a lelkesedésért és a jó hangulatért, valamint támogatóinknak a segítségért, amellyel sokféleképpen hozzájárultak a horgásziskola sikeréhez. Szeretném szívből megköszönni egyesületünk minden tagjának és az egész csapatomnak a rengeteg munkát, kitartást és segítséget. Büszkék vagyunk minden gyermekre, és reméljük, hogy felejthetetlen élményekkel és még nagyobb horgászszenvedéllyel tértek haza. Találkozunk jövőre a következő horgásziskolában – nyilatkozta Dobosi Attila, akinek elmondása szerint az első nap a halfajokkal ismerkedtek meg a gyerekek, valamint azok táplálkozási szokásaival. Szemléltették azt is, hogyan zajlik az ellenőrök tevékenysége, mire számíthat az, aki engedély nélkül horgászik, vagy méreten aluli halak vannak a szákjában. Arról is hallottak, hogyan illik a tóparton viselkedni, hogyan kell a kifogott állattal kíméletesen bánni, és mi módon ajánlott szabadon engedni. A horgászegyesület elnöke kiemelte még, öröm volt látni, hogy az elméleti oktatás után a gyerekek a gyakorlatban is milyen kíméletesen bántak az uszonyosokkal. Az egyesületben a kezdetektől hangsúlyozzák, hogy a horgásziskola célja nem csupán a horgásztechnikák elsajátítása, hanem az is, hogy a gyerekek megtanulják a felelősségteljes viszonyulást a természethez és a halállományhoz. Dobosi Attila elmondta még, a közösségi oldalakon jóformán élőben követni is lehetett a történéseket. A Top Fish, a Capriolo és a pacséri horgászegyesület támogatásának köszönhetően a csalik gyakorlati használatát is megtanulták, illetve a szerelék elkészítését, a korszerű horgászmódszerekre fókuszálva. Az idei horgásziskola közös ebéddel és díjátadóval, az összetartozás jegyében ért véget. Farkas Tamás finom reggelit, majd ebédet készített a résztvevőknek mind a két napon. Valamennyi táborozót győztesnek nyilvánították, és mindegyikük serleget kapott. A horgászat után közös ebéd és baráti társalgás következett. Az autóskemping területén a résztvevőket meglátogatta Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere is, aki az egyesület munkájának támogatásáért serleget vett át. Dobosi Attila elmondta azt is, hogy a közeljövőben szemétszedési akciót szerveznek, majd olyan versenyt, mely a törpeharcsa gyérítését célozza. Már a következő évi horgásziskolát tervezik: még több oktatót szeretnének bevonni, és még tartalmasabbá tenni az eseményt, amelyről az idén is rengeteg elismerő vélemény érkezett.
Csoportkép a résztvevőkkel / Fotó: EUR Jezero
Nyitókép: EUR Jezero



