Az idei zentai városnapi ünnepségsorozat változatos felhozatalát az eddig bejelentett programok mellett két további rendezvény is gazdagítja. Az új programokról Perpauer Attila számolt be lapunknak, aki a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatójaként Zenta Község Önkormányzatával karöltve szervezi a városnapi rendezvénysorozatot.
– Az egyik újdonság az, hogy a Mécsvirág fog gálakoncertet adni. Ez megtiszteltetés számunkra, hiszen immáron húsz éve a vajdasági közösséghez is méltóan képviselik az általuk játszott műfajt – szólt az igazgató. – A másik új program a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózai színészosztályának és a Nemzeti Színháznak a közös vendégjátéka, amely szintén nagyon szép színfoltja lesz a városnapi eseményeknek.
A Pro Urbe díjas Mécsvirág, azaz Verebes Krnács Erika, Baráth Hajnal Anna, Zsoldos Ervin és Verebes Judit együttese szeptember 7-én 19 órakor invitálja a közönséget a Művelődési Ház kamaratermébe. Másnap 19 órakor ugyanezen intézmény falai között az érdeklődők a színdarabot is megtekinthetik, amely nem más, mint Szigligeti Ede Liliomfija, ezúttal Vidnyánszky Attila rendezésében. A vendégjáték a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ mellett a Híd Kulturális Alapítvány szervezésében érkezik városunkba, támogatója továbbá a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő.
A két rendezvényre a belépés ingyenes, viszont előzetes jelentkezéshez kötött. Az előfoglalásra szeptember 1-től van lehetőség a Művelődési Ház jegypénztáránál.
Nyitókép: Archív felvétel



