Immáron 74. alkalommal szervezik meg a Kanizsai Írótábort, amelynek programjait e hét folyamán tartják Magyarkanizsa különböző pontjain. Az esemény csütörtökön 16 órakor kezdődik a Népkertben, az írótábor emlékművénél történő koszorúzással. 16.20-kor Oláh Tamás, a szervezőbizottság elnöke hivatalosan is megnyitja az eseményt, amelyet szintén koszorúzás követ a Városháza előtti parkban, a Dobó–Koncz-szobornál. 17 órakor a Dobó Tihamér Képtárban Faragó Kornélia megnyitja a Siflis András életművéből készült kiállítást, 17.30-kor pedig az épület földszintjén beszélgetést tartanak a tárlat és a Siflis-album kapcsán. A beszélgetés moderátora Antalovics Péter, résztvevői továbbá Siflis András, Kocziszky Éva és Losoncz Alpár is. 19 órakor a Művészetek Háza kisszínpadán a Rudolf Hess tízparancsolata című monodrámát tekintheti meg a közönség Sadiković Marijo előadásában.
Pénteken az események sorozatát a Mécsvirág együttes vendégszereplése nyitja a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában 9.30-kor, ezzel egy időben irodalmi tanácskozás kezdődik a József Attila Könyvtárban, Oláh Tamás és Antalovics Péter vezetésével. Fontos, hogy az írótáborban való részvételhez egy szabadon választott műfajú, 1800 karakteres szöveg elkészítése szükséges. 11.30-tól szintén a könyvtárban a dr. Papp György egyetemi tanár emlékére meghirdetett irodalmi szociográfiai pályázat kerekasztala és eredményhirdetése következik, ahol az összegyűltek meghallgathatják a zsűri értékelőjét, a díjazottak bemutatását és egy szakmai beszélgetést. A beszélgetést Gruik Ibolya vezeti, az értékelést pedig Dudás Károly, Silling István és Bordás Győző készítette. 15.30-tól az Art Caféba invitálják az érdeklődőket, ahol a Mit hoztunk magunkkal? című rendezvényen Sági Varga Kingával dr. Gerold Lászlóra és dr. Bányai Jánosra emlékeznek. A generációs kerekasztal-beszélgetés moderátora Berényi Emőke, a résztvevők pedig Verebes Ernő, Beszédes István, Sándor Zoltán, Berényi Sarolta és Pejin Lea. 17.30-tól a program ugyanitt az Életjel, a Forum, a zEtna, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Szó és a Hét Nap új kiadványainak bemutatásával folytatódik, az érdeklődők pedig 19.30-tól az Álompolgárok zenekar koncertjét élvezhetik a Regionális Kreatív Műhelyben.
Szombaton 10 órakor író-olvasó találkozót szerveznek a postakertben, ahol a KMV fiatal szerzői, tehát Mezei Borbála, Rácz Hanna és Széles Gergő Mátyás, valamint a vajdasági magyar színház új hangjai, azaz Némedi Emese és Szabó Réka Dorottya mutatkoznak be egy beszélgetés során, amelyet Oláh Tamás vezet. A háromnapos rendezvény utolsó programja az írótábor vándorkulacsának átadása, amely 11.30-kor kezdődik a postakertben.
Nyitókép: Fotó: Gergely Árpád



