2026. szeptember 1., kedd

Sokan választják az egészségügyi pályát

Két magyar tannyelvű szak indul a Zentai Egészségügyi Középiskolában

A Zentai Egészségügyi Középiskolában az idén 75 elsős diák kezdi meg a tanulmányait a jövő héten – tudtuk meg Nagy Abonyi Zoltán igazgatótól. Mint azt kérdésünkre elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan most is az egészségügyi nővér-technikus és a gyógyszerésztechnikusi szakokon tanulhatnak magyar tannyelven a diákok, míg szerb tannyelven egészségügyi nővér-technikus szak indul.
– Az egészségügyi nővér-technikus szak magyar és szerb tannyelven is betelt, ide 28-28 tanulót vettünk föl, a gyógyszerésztechnikusi szakra pedig 19 tanuló jelentkezett, ők be is iratkoztak az iskolába. Mindkét szak négyéves, az elmúlt években már bejáródtak. Az elvégzésük után a diákok egyetemre mehetnek, de munkalehetőség is várja őket. A diákjaink több mint fele továbbtanul. Szerencsére úgy látjuk, hogy egyre többen választják Újvidéket, Szabadkát vagy a Pécsi Tudományegyetem zombori kihelyezett tagozatát, azaz a szerbiai továbbtanulást, ám természetesen mindig vannak, akik Magyarországra mennek. Ami a szakokat illeti, a szerb oktatási rendszer lehetővé teszi, hogy mindenki oda menjen továbbtanulni, ahova csak akar, esetleg egy kicsit több tanulással. Nálunk az jellemző, hogy a legkülönbözőbb egyetemi szakokra mennek a diákjaink. Kevesebben vannak, akik dolgozni szeretnének, és az ő számukra van is munka, hiszen a zentai egészségügyi intézmények állandóan keresik az egészségügyi nővéreket, technikusokat. Húsz éve van gyógyszerésztechnikusi szakunk, szinte hihetetlen, hogy még mindig el tudnak vele helyezkedni a diákjaink – mondta az igazgató.
Hozzátette, hogy a zentai kórházzal és az egészségházzal is kiváló az együttműködésük, az egészségügyi nővér-technikus szakon ezek jelentik az iskola fő gyakorlati bázisát. Emellett a diákok a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezeténél is gyakorlatozhatnak. A gyógyszerésztechnikus szak tanulói pedig a lakóhelyük gyógyszertáraiban töltik a gyakorlatukat, ami szintén olajozottan működik már lassan két évtizede.
Az igazgatót arról is kérdeztük, hogy az elmúlt években, hogy alakult a beiratkozók száma. Mint mondta, minden évben változik, hogy éppen melyik szak a népszerűbb. Az idén az előző évekhez képest többen iratkoztak be az iskolába, amit ő az iskola népszerűsítésébe fektetett munkának tulajdonít, de mint mondta, a lemorzsolódások miatt ez önmagában semmit nem jelent:
– Inkább a szerb osztályokra jellemző, hogy szinte egész Szerbia területéről beiratkoznak hozzánk diákok, akik arra várnak, hogy a lakóhelyükhöz közelebb eső iskolában is helyet kapjanak. Tehát elkezdik nálunk az első évet, aztán ha lehetőségük lesz átiratkozni egy közelebbi intézménybe, akkor elmennek. Ez is minden évben változik, most úgy néz ki, hogy összetartó osztályaink vannak, nem nagyon hallottunk olyanról, hogy valaki szeretne elmenni. A magyar osztályokban pedig az jelenti a problémát, hogy a diákok beiratkoznak hozzánk, aztán mégis egy szegedi középiskolába mennek. Most például mindkét tannyelven túljelentkezés volt az egészségügyi nővér-technikus szakon. Vannak, akik lemaradtak, beiratkoztak máshova, de szóltak, hogy jönnének, ha lesz hely. Ám hiába szólunk nekik egy hónap múlva, hogy felszabadult egy hely, addigra már megszokják a másik iskolát. Ez nyilvánvalóan kihatással van a létszámainkra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Egészségügyi nővér-technikus és a gyógyszerésztechnikusi szakon tanulhatnak az elsősök Zentán (Illusztráció – Gergely Árpád)