2026. szeptember 1., kedd

A tervezett ütemben alakult Csóka költségvetése

Ada község csatlakozhat a hulladékgazdálkodási régióhoz

Hétfőn 19 témakör napirendre tűzésével ülésezett Csóka község képviselő-testülete. Oláj Tibor, a testület elnöke napilapunk olvasói számára összefoglalta a közérdekű döntéseket:
– Az ülés elején egy képviselői mandátum megszűnéséről döntöttünk, ugyanis Luka Vidaković képviselő, az Aleksandar Vučić – Čoka sutra választási lista képviselője az előző ülés után írásban benyújtotta lemondását képviselői tisztségéről. Az ülés egyik fontos témája a községi költségvetés első félévi alakulása volt. A képviselők elfogadták Csóka község első félévre vonatkozó költségvetés-végrehajtási jelentését. Az első hat hónapban a bevételek és bevételi források, a közvetett költségvetési eszközhasználókkal együtt, csaknem 304 millió dinárt tettek ki. Ez az éves terv 47,53 százalékos teljesítését jelenti. A bevételek között a támogatások és a transzferek mintegy 107 millió dinárt, az adóbevételek csaknem 165 millió dinárt, míg az egyéb bevételek 32 millió dinárt tesznek ki. A költségvetés kiadásai és ráfordításai ugyanebben az időszakban, valamennyi finanszírozási forrást figyelembe véve, 343,5 millió dinárt tettek ki, ami az évi terv 48 százalékos teljesítését jelenti – ismertette a testület elnöke, és hozzátette, hogy fontos napirendi pont volt a községi választási bizottság összetételének módosítása is.
– Isidor Lazić okleveles jogász, a bizottság eddigi elnöke benyújtotta visszavonhatatlan lemondását. Az Aleksandar Vučić – Čoka sutra képviselőcsoport Tamara Ardala okleveles jogászt javasolta a bizottság új elnökének. A képviselő-testület ezt a javaslatot megvitatta és elfogadta, ezzel teljessé vált a községi választási bizottság összetétele. Az ülésen a kommunálishulladék-gazdálkodással kapcsolatos regionális együttműködésről is fontos döntéseket hoztunk. Mint ismeretes, Szabadka, Topolya, Magyarkanizsa, Zenta, Kishegyes és Csóka község 2006-ban kötöttek együttműködési megállapodást a szilárd kommunális hulladék regionális kezeléséről. Ehhez az együttműködéshez 2012-ben Törökkanizsa is csatlakozott. Ennek az együttműködésnek köszönhetően jött létre a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft., valamint épült ki a regionális hulladékgazdálkodási központ. Emellett egy-egy átrakóállomás is létesült Topolyán, Zentán és Magyarkanizsán. Ada község idén jelezte, hogy szeretne csatlakozni ehhez a regionális rendszerhez. Elkészült a szükséges dokumentáció, amely magában foglalja a meglévő megállapodás módosítását, valamint az új tag csatlakozásához szükséges további szerződéseket és dokumentumokat. A mai ülésen a képviselők ezeket a dokumentumokat megtárgyalták és elfogadták. Ez azt jelenti, hogy minden szükséges feltétel adott ahhoz, hogy Ada község csatlakozhasson a hulladékgazdálkodási régióhoz – fogalmazott Oláj Tibor, és így folytatta:
– A további napirendi pontok között a közvállalatok és intézmények munkájával kapcsolatos kérdések is szerepeltek. A testület elfogadta a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. és a Csókai Kommunális Közvállalat pénzügyi és negyedéves jelentéseit, valamint a tervezett és megvalósított tevékenységekről szóló beszámolókat. Elfogadtuk továbbá a Csóka Művelődési és Oktatási Központ 2027. évi munkatervét és programját is. Az ülés végén a padéi Szervó Mihály Általános Iskola iskolaszékének összetételéről döntöttünk. Azoknak a tagoknak, akiknek lejárt a mandátumuk, megszűnt a tagságuk, és új tagokat neveztünk ki az iskolaszékbe négyéves megbízatási időszakra – mondta Oláj Tibor. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel