2026. június 10., szerda

Gimnazistának lenni életérzés

Várja az elsősöket a Zentai Gimnázium

A Zentai Gimnázium következő évre vonatkozó terveiről beszélgettünk Kálmán Róbert igazgatóval, hiszen ez az az intézmény, amely már 150 éve lehetőséget nyújt a diákoknak a magas szintű tudás megszerzésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy olyan személyek kerültek ki közülük, akik maradandót, kiemelkedőt alkottak az élet különböző területein.
– A jubileumi évfordulóra könyvet szeretnénk majd kiadni. Ennek kapcsán egy kis kutatómunkát végeztünk, és az egykori diákok között igen nagy nevekre bukkantunk. Említhetném például Körmendi Ferencet, aki világhírű atomfizikus volt, valamint elismert egyetemi tanár, az Egyesült Államoktól kezdve egészen Japánig mindenhol tanított, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének. Ugyanígy említhetjük Jovan Đorđevićet is, aki szintén a Zentai Gimnázium diákja volt, később pedig az igazgatója is. Ő a mai szerb nemzeti himnusz szövegírója, az első Szerb Nemzeti Színháznak a megalapítója Újvidéken, mindezek mellett oktatási miniszter volt. Ők már nincsenek közöttünk, viszont az újonnan elindított előadás-sorozatunk pont azt a célt szolgálja, hogy olyan nagynevű embereket hozzunk vissza az iskolába, ha még csak egy beszélgetés erejéig is, akik innen indultak, és sikeres pályát jártak be. Ennek során vendégünk volt már Nemanja Nikolić labdarúgó, Sóti Juli énekesnő, Marko Krivokapić kézilabda-játékos és -edző, ugyanakkor a sikeres zentai vállalkozó, Lengyel István is. Ezekkel a beszélgetésekkel arra szeretnénk rávilágítani, hogy ez az iskola olyan hátteret és olyan tudást ad, amellyel az itt végzettek magabiztosan megállhatják a helyüket az élet bármely területén. Azt szoktam mondani, hogy a gimnázium nem egy szak, hanem életstílus, életérzés, és az itt eltöltött évek alatt a fiatalok megkapják azt a bizonyos gimis hozzáállást, amely magában foglal egyfajta kritikus gondolkodást is, amelyet később hasznosítani tudnak – mondta az igazgató.
Az intézmény számos saját rendezésű versennyel bővíti a vajdasági palettát. Ilyen például a korábban említett tudósról elnevezett megmérettetés, a Körmendi Ferenc Fizika-, Kémia- és Természettudományi Verseny, amelyen az általános iskolások mérik össze tudásukat. A Spotlight elnevezésű angol és német nyelvű szavalóversenyre a hetedikes és nyolcadikos diákokat várják. 
A következő tanévre vonatkozó tervekkel kapcsolatban az igazgató elmondta, hogy ismét három elsős osztályt nyitnak, két magyar tagozatot és egy szerbet. Magyar nyelven az általános és a társadalmi nyelvi szakok közül választhatnak az érdeklődő diákok, szerb nyelven pedig általános szakra iratkozhatnak. Minden osztályban a maximális létszám 28 fő, de ennél kisebb létszámmal is tudnak osztályt nyitni – emelte ki Kálmán Róbert.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Zentai Gimnáziumban három elsős osztályt nyitnak a következő tanévben (Gergely Árpád felvétele)