2026. május 21., csütörtök

Táncoltak a ballagók

A zentai végzősök tizenkilencedik éve vesznek részt a rendezvényen

Egyszerre csendült föl Johann Strauss A denevér című operettjének nyitánya mintegy ötven európai városban, köztük Zentán is, ahol a város végzős középiskolásai immár 19. éve búcsúznak tánccal a diákéveiktől.

A European Quadrille Dance Festivalt Ljubljanában kezdeményezték a Szlovén Rádió, a Szlovén Köztársaság Nemzeti Idegenforgalmi Szervezete, a helyi önkormányzatok, a középiskolák és az Urška Tánciskola közös vállalkozásaként. A rendezvény fő szervezője az idén is a Szlovéniai Táncszövetség, szerbiai főképviselője pedig a jagodinai La Luna táncklub. A közös tánc célja, hogy megdöntsék a Guinness-rekordot a világ legnagyobb szimultán táncával. A legutóbbi csúcsot 2016-ban állították fel, amikor Európa tizenhét országában csaknem 40 ezren táncoltak egyszerre.

Az idei zentai rendezvényen mind a négy helyi középiskola részt vett. Összesen 222 fő táncolt a Fő téren: érettségiző diákok, tanáraik, valamint a község polgármestere, Burány Hajnalka.

Bár a helyi szervezési feladatokat az önkormányzat már néhány éve átruházta a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolára, a város vezetése továbbra is kiemelt figyelmet fordít a rendezvényre – mondta el lapunknak Zsíros Jankelity Anikó igazgató. Hozzátette, hogy a kezdeményezés nagyon színes része a diákéletnek.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a testnevelő tanáraink mindannyian tudják a koreográfiát, így a tornaórákon tanítják meg a végzős tanulóknak. Mindenki komolyan és felelősségteljesen készült erre a napra.

A ballagókat a tánc előtt Burány Hajnalka köszöntötte, aki sok sikert és szép eredményeket kívánt nekik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Több mint kétszáz ballagó táncolt Zentán (Gergely Árpád felvétele)