2026. május 20., szerda

Képzésekkel és mintafarmokkal a kistermelőkért

Újabb nemzetközi projekt zárult le

Megtartották az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program keretén belül megvalósuló ARCCHAD projekt zárókonferenciáját Zentán. A projekt során a résztvevők gyakorlati példákon keresztül ismerhették meg azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek a megváltozott környezeti és gazdasági körülményekhez való alkalmazkodásban.
Kulcsár Sarolta projektkoordinátortól megtudtuk, hogy a kétéves projekt keretén belül alternatív válaszokat igyekeztek biztosítani a kistermelők számára a klímaváltozás által okozott nehézségekkel kapcsolatban:
– Négy partner vett részt a projekt megvalósításában, a Kislépték Egyesület és a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. Magyarországról, valamint a zentai Kertészek Egyesülete és az újvidéki Üzleti Akadémia Egyetem a szerbiai oldalról. Az első lépésben fölmértük, hogy milyen helyzetben vannak most a kistermelők, mik azok a legnagyobb kihívások, amik jelenleg a legnagyobb fejtörést okozzák számukra, majd erre alapozva létrehoztunk egy katalógust, amiben olyan eszközöket gyűjtöttünk össze, amelyek technikai megoldást nyújtanak a könnyebb művelés és a hatékonyabb munka érdekében. Tananyagok is készültek, illetve képzések is megvalósultak. Ilyen volt az élménygazda képzés, a közösségi mezőgazdaság képzés, valamint az agrárdigitalizációs képzési program. Ezt követően részt vettünk az Ab Hof kistermelői expón és kiállításon Ausztriában, ami egy rendkívül jó példa az itteni termelők számára. Magyarországi és szerbiai termelők egyaránt részt vettek ezen a tanulmányúton, ahol arról szerezhettek információt, hogy hogyan értékesíthetik a termékeiket, hogyan biztosíthatnak nagyobb hozzáadott értéket, hogyan válhatnak sikeresebbé, és hogyan tehetnek szert nagyobb jövedelemre.
Hangsúlyozta, hogy a projekt célja a kistermelők támogatása volt azon keresztül, hogy négy mintafarm példáján megmutatja nekik a fejlesztési lehetőségeket. A mintafarmok között helyet kapott egy gyümölcsös ültetvényes, egy borászat, egy kecskefarm, valamint egy méhészet is.
A zárókonferencia résztvevőit Tóth Zoltán, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság titkárhelyettese, Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere, Dejan Vujinović, az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program Közös Titkárság Antenna kommunikáció- és programmenedzsere, valamint a projekt megvalósításában résztvevő szervezetek képviselői köszöntötték, majd az érdeklődők megismerhették a projekt tapasztalatait és eredményeit.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Gruik Zsuzsa/A zárókonferencián a projektről készült kisfilmet is levetítették