Az esős, sáros idő ellenére is sokan voltak kíváncsiak Móricz Melanie szabadkai óvónő Kis kezek varázsa nevet viselő adventi foglalkozására. A foglalkozássorozatot a Zentai Alkotóházban tartják szombatonként az ádventi időszakban. Móricz Melanie elmondta, hogy ezen a hétvégén papírból készítettek adventi koszorút a 2 és 6 év közötti gyerekekkel és szüleikkel.
– A gyerekek kiválasztották, melyik ádventi koszorút szeretnék elkészíteni, az alapanyagokat szétosztottuk, és neki is kezdhettek a munkának. Mivel különböző korú gyermekek vettek részt az alkotódélelőttön, ezért minden koszorú papírból készült. Ez az az anyag ugyanis, amellyel a legkisebbek és a nagyobb gyerekek is biztonságosan és örömmel tudnak dolgozni. A papír sokoldalú, könnyen formálható, és teret ad a kreativitásnak. Úgy érzem, sikerült minden kis kéznek megtapasztalnia az alkotás igazi varázsát, a családok pedig talán kaptak egy kis ötletet ahhoz, hogy hogyan lehet egyszerű alapanyagokból alkotni.
Hozzátette, hogy december 6-án Mikulás-csizmát és -sapkát készítenek majd, az azt követő szombaton a karácsonyi város lesz a téma, az utolsó alkalommal pedig csillogó karácsonyi díszeket fognak készíteni.
A foglalkozásokon a részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött, aminek határidejéről a Zentai Városi Könyvtártól kérhető információ.
Perpauer Attila, a foglalkozássorozatot szervező Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ megbízott igazgatója hangsúlyozta, hogy számukra rendkívül fontos a közösséget, ezen belül is a családokat és a gyerekeket megszólító programok létrehozása.


