Csütörtökön este ismét térzenei koncerthez gyűlt össze Zenta Város Fúvószenekara. Az együttes szerves részét képezi a városnapi ünnepségsorozatnak, a korábbi években a sportcsarnok előtt megtartott programok között kapott helyet a koncertjük. Idén ismét visszatértek a város központjába, és egyórás hangversennyel szórakoztatták a hűvös idő ellenére szép számban összegyűlt közönséget a pavilonban.
Repertoárjukban felcsendültek a már rég játszott darabok, mint például a Fehérvári, a Jászkun vagy a Titanic induló, emellett a közönségkedvencek is elmaradhatatlan részei voltak az előadásnak, és az egybegyűltek nagy tapssal fogadták őket. Ezek között ott volt a Moszkva, a Blues Brothers-válogatás vagy Máté Péter felejthetetlen slágere, a Zene nélkül mit érek én.
– Nagyon örülünk, hogy ismét szeptember 11-én léptünk fel, pont a város napján – árulta el Gordán Kolos, a zenekar elnöke. – Mindenki nagyon élvezte ezt a bemutatkozást, és jóleső érzés volt számunkra, hogy a szomorkás idő ellenére sokan eljöttek, hogy meghallgassanak bennünket. A fúvószenének hagyománya van a városban, és ezt az emberek is tudják. A közönség soraiban ott voltak az egykori tagjaink is, akik bár már nem zenészként, de továbbra is velünk tartanak ezen az úton. Külön öröm számunkra, hogy Szabadka Város Fúvószenekarával jó kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban. Igyekszünk minden fellépésükön kisegíteni őket, amennyien csak tudjuk, és ezt ők is viszonozzák. Ezen a jeles alkalmon is itt voltak velünk.
A zenekar elnöke elmondta, a következő nagy fellépésük a hagyományos aranyvasárnapi koncert lesz, amelyet idén is kétnaposra terveznek a karácsony előtti hétvégén. Addig pedig szeretettel fogadják a meghívásokat, és ahol tudnak, bemutatkoznak.
A fúvószene és a zenekar története több mint 140 évre nyúlik vissza, hiszen az önkéntes tűzoltótestülettel egy időben alakultak meg. Kezdetben tűzoltóbálokon és táncmulatságokon játszottak, valamint térzenével örvendeztették meg a közönséget. Ez utóbbi hagyományt ma is büszkén ápolják. A zenekar 2006 óta civil szervezetként működik, 2014-ben pedig méltán nyerte el a város Pro Urbe díját. Két évvel később a magyarországi Móron megrendezett XI. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon ezüst fokozatú elismerést kaptak.

Nyitókép: Zenta Város Fúvószenekarának repertoárja igen sokszínű, hagyományos és szórakoztató darabokat is játszanak (Gergely Árpád felvétele)