Csaknem 1,7 millió polgár igényelte tegnap reggelig a hatezer dináros egyszeri állami támogatást, amelynek folyósítását a bejelentések szerint az állam ma kezdi el és 25-én fejezi be. Az utalások száma azonban ennél jelentősen több: az említett, közvetlen jelentkezők mellett ugyanis azok a felnőttek is megkapják a támogatást, akiknek automatikusan utal az állam – emlékeztetett a korábbi bejelentésekre Siniša Mali ügyvezető pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
Ahogyan az elmúlt két hétben többször megerősítették, az ingyenrészvényesek, a nyugdíjasok és a szociális segélyben részesülők külön jelentkezés nélkül is megkapják az állami támogatást, amelyre minden felnőtt szerbiai állampolgár jogosult. Azok a lakosok viszont, akik nem tartoznak az említett csoportokba, szeptember 7-től tegnap éjfélig jelentkezhettek a kifizetésre a Kincstárigazgatóság honlapján. Ugyanitt mintegy 3 millió lakos ellenőrizte le azt is, hogy nyilvántartják-e a Részvényalapban – mondta az ügyvezető pénzügyminiszter.
Siniša Mali megerősítette azokat a korábbi bejelentéseket is, melyek szerint kedden, azaz ma az ingyenrészvényesek, a nyugdíjasok és a szociális segélyre jogosultak várhatják a számláikra az állam támogatását, a Kincstárigazgatóság honlapján jelentkezőknek viszont szerdán, szeptember 23-án kezdik folyósítani a minden szerbiai felnőtt állampolgárnak nyújtott támogatást.
A polgárok többsége a Postabankban kaphatja majd kézhez az egyszeri támogatást, ám nem mindenkire vonatkoznak az általános feltételek – hangsúlyozták az Euronews Serbia hírportálon. Ugyanitt kiemelik, hogy másként kezelik azokat, akik a Kincstárigazgatóság honlapján jelentkeztek a juttatásra, és megint másként azokat, akiket nyilvántart a Részvényalap.
Amennyiben külön jelentkezés alapján utal az állam, akkor a Postabankban nyitott célszámlára érkezik az összeg, és nincs szükség külön számla nyitására: a pénzt a személyi igazolvány felmutatásával fel lehet venni a Szerbiai Posta bármely kirendeltségében. Ebben az esetben azonban határidőt szabtak a készpénzfelvételre: az érintetteknek egy éven belül fel kell venniük a célszámlára beérkezett támogatást. Ugyanez vonatkozik a nyugdíjasokra és a szociális segélyre jogosultakra.
Az ingyenrészvényesek többsége is a Postabankban várhatja a hatezer dináros támogatást, ám ez nem mindenkire vonatkozik. Azok az állampolgárok ugyanis, akiket nyilván tart a Részvényalap, de az ingyenrészvények értékesítését annak idején másik bankon keresztül intézték, azok a saját pénzintézetüknél vehetik fel a hatezer dináros hozzájárulást is. Az ő számukra határidőt sem szabtak – írja az Euronews Serbia.
Ugyanitt azt is hangsúlyozzák, hogy aki nem biztos abban, hova menjen a pénzért, ismét leellenőrizheti azt a Kincstárigazgatóság honlapján (idp.trezor.gov.rs). Itt ugyanis az ellenőrzés és a jelentkezés is azzal zárul, hogy a rendszer megjelenteti azt a bankot, ahol a lakos felveheti az állami támogatást. Az illetékesek arra kérik az állampolgárokat, hogy mielőtt sorban állnának egy-egy bank előtt, ellenőrizzék le bankszámlájuk egyenlegét annak érdekében, hogy minél kisebb torlódás alakuljon ki a tolóablakoknál – figyelmeztetik az állami támogatásra jogosultakat.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele



