A dátumok és a nevek időnként megmagyarázhatatlan egybeeséseket tartalmaznak. Ilyen a középkori Magyarország végét eredményező mohácsi csata időpontja is, amelynek mindössze egy hónapja volt az ötszázadik évfordulója. A csata augusztus 29-én, Keresztelő Szent János feje vétele, azaz mártíromsága emléknapján történt. Ez már önmagában is üzenetértéket hordoz, hiszen a háromszoros túlerőben levő törökkel kiálló magyarok – ránk maradt végrendeletek tanúskodnak erről – a halálra (is fel)készülve indultak a csatába. Még megmagyarázhatatlanabb, hogy a középkori magyar állam összeomlását okozó, egymással szorosan összekötődő három esemény: Nándorfehérvár elfoglalása 1521-ben, mellyel a törökök befoltozhatatlan rést ütöttek a végvárrendszeren, a király halálát is okozó mohácsi csata 1526-ban és az ország fővárosa, Buda végleges elfoglalása 1541-ben mind augusztus 29-én történt. (Nagy Szulejmán Szigetvár ostromakor 1566-ban szintén erre napra időzítette a vár elleni általános rohamot, de negyedszerre már nem hozott sikert a szerencsenapja.)
Még egy többletjelentést hordozó különlegesség van ebben a dátumban, ha ugyanis hozzáadjuk azt a tíz napot, amelyet az 1582-es Gergely-féle naptárreformban kiesett a sorból, akkor a mohácsi csata és a hozzá szorosan kötődő másik két esemény valójában szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján, Szűz Mária földi születésének ünnepnapján zajlott le a most használt naptárunk szerint, amely a népi hagyományban egy őszkezdő dátum, ahogyan a Mária Országának is nevezett középkori Magyarországnak is az volt.



