2026. szeptember 22., kedd

Huszonnégy óra, három ősbemutató

Lezajlott a XXIV. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny az Újvidéki Színházban

Három vadonatúj ősbemutatót láthatott hétfő este a közönség az Újvidéki Színházban megrendezett XXIV. Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyen. Az idei megmérettetésen Kollár Árpád, Csík Mónika és Sándor Zoltán vett részt. A szerzőknek a Magyar Szó hétvégi számából kisorsolt Fejlesztések kívül és belül cím alapján kellett egyetlen nap alatt megírniuk drámájukat.
Kollár Árpád Revitalizációs osztálytalálkozó, avagy fejlesztések kívül és belül című szövegét Keszég László, Csík Mónika Az Üveghegyen innen és a Hepehupákon túl – Egyfelvonásos barangolás a népmese mélyére című művét Némedi Emese, Sándor Zoltán Fejlesztések kívül és belül – Öröm, lány című drámáját pedig Mirko Radonjić állította színpadra. A rendezők és a vajdasági magyar színházak művészei mindössze huszonnégy óra alatt készítették el az előadásokat.
A drámákat és a produkciókat a Pressburger Csaba újságíróból, Antal Attila rendezőből és Gyarmati Kata dramaturgból álló szakmai zsűri értékelte. A legjobb drámának járó elismerést Sándor Zoltán kapta, akinek alkotása a zsűri indoklása szerint a legösszetettebben közelítette meg a felvetett problémát, és a legkreatívabban használta fel a kisorsolt címet. A legjobb rendezésért járó díjat Mirko Radonjić érdemelte ki.
A közönség szavazatai alapján Csík Mónika szövege és Némedi Emese rendezése bizonyult a legjobb előadásnak.
A zsűri a legjobb női színészi alakítás díját Figura Teréziának, a legjobb férfi színészi alakításért járó elismerést pedig Oszvár Róbertnek ítélte oda.
Az est folyamán kihirdették az Újvidéki Színház előző évadának közönségdíjasait is. A nézők szavazatai alapján a legjobb női főszereplő Elor Emina, a legjobb női mellékszereplő László Judit lett. A legjobb férfi főszereplőnek Mészáros Árpádot, a legjobb férfi mellékszereplőnek pedig Pongó Gábort választották.
Az odaadó háttérmunkáért járó Kulissza-díjat az idén Aljoša Tasovac kapta.
A rendezvényen bejelentették a Pataki Gyűrű-díj idei jelöltjeit is. Az elismerésre Szalai Verebes Judit, Kucsov Borisz, Hajdú Tamás, G. Erdélyi Hermina és Balázs Áron esélyes. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kopasz Tamás felvétele