A külhoni magyar civil szervezetek támogatása folytatódik, és a pályázók számára fontos Nemzeti Összetartozás Kollégiumát sem szüntetik meg – ez az ígéret Pótor József civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkártól hangzott el a sepsiszentgyörgyi MindFormers tudásfórumon. A háromszéki, magyarországi és muravidéki civil szervezetek képviselőivel folytatott kötetlen hangvételű beszélgetésen a magyar kormány tisztségviselője elmondta, a pályázati rendszert egyelőre nem alakítják át gyökeresen, átláthatóbbá és objektívebbé tennék azonban az elbírálást.
Pótor József szerint a jelenlegi legfontosabb szempont az, hogy a civil szektor támogatásának stabilitását megőrizzék. A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium által biztosított Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) következő évi pályázatát – amelyre Magyarország határain túli civil szervezetek is pályázhatnak – novemberben tervezik megjelentetni, lényegében a korábbihoz hasonló rendszerben. Arról is beszélt, hogy a Nemzeti Összetartozás Kollégiuma továbbra is működni fog, megszüntetése nem merült fel, az viszont még nyitott kérdés, hogy mellette szükséges-e a többi NEA-kollégiumot is nyitva tartani a külhoni szervezetek előtt.
A támogatások összegéről még nincs végleges döntés, azt azonban vizsgálják, hogy a korábban meghatározott támogatási keretek ma mennyit érnek, és fedezik-e a szervezetek valós költségeit, ugyanakkor arról is dönteni kell, hogy sok szervezet kapjon kisebb összeget, vagy kevesebb pályázó jusson nagyobb támogatáshoz.
Pótor József hangsúlyozta, a pályázatok eredményeit a jövőben senki nem befolyásolhatja politikai alapon, és ő maga sem kíván beleszólni abba, ki nyer és ki nem. Elmondása szerint korábban voltak kivételezett, illetve feketelistára került szervezetek; most olyan intézményi garanciákat szeretnének kialakítani, amelyek kizárják ennek megismétlődését. Kifejtette, a jelenlegi pontozást túlságosan szubjektívnek tartja, ezért pontosabb értékelési útmutatóra van szükség. Fontosnak nevezte azt is, hogy a pályázók indoklást kapjanak a döntésekről, ehhez azonban bővíteni kellene az értékelői kapacitást. Az egyedi támogatások arányát csökkentenék, a jelenlegi húsz százalékról előbb tíz, hosszabb távon öt százalékra, az így felszabaduló összegeket pedig visszaterelnék a pályázati keretbe – tette hozzá a helyettes államtitkár.
A találkozón szó esett a háromszéki civil szervezetek sajátos problémáiról is. A résztvevők jelezték, hogy a magyarországi támogatások azért különösen fontosak, mert sok esetben olyan működési költségeket fedeznek, amelyekre romániai vagy uniós pályázatokból nehéz forrást szerezni. Egy nagyobb pályázat lebonyolításához ráadásul olyan szakmai háttér szükséges, amelyet egy kisebb szervezet sokszor nem tud fenntartani.
Ezeket és más, a civil szektort érintő problémákat hosszabb távon új stratégia kidolgozásakor is figyelembe vennék. Ennek előkészítésébe már a kezdetektől be kívánják vonni a szervezeteket, Pótor József szerint regionális fórumokon, személyes találkozókon és digitális eszközökkel is gyűjtenék a tapasztalataikat és javaslataikat, ugyanis a háromszéki találkozót is hosszabb párbeszéd kezdetének szánják.
Gáj Nándor, a megyei önkormányzat alelnöke a beszélgetés során kijelentette, hogy a helyi civil szervezetek számítanak Magyarország támogatására, hiszen ezek a források számos közösségformáló kezdeményezést tettek lehetővé. A találkozót jó kezdetnek nevezte, amely lehetőséget teremthet a gyakoribb, akár online egyeztetésekre is.
Nyitókép: Facebook/MindFormers / Pótor József, a magyar kormány civil ügyi helyettes államtitkára látogatott Háromszékre



