Zentán a városnapi rendezvénysorozat várva várt pénteki napja igazi ködös és nyirkos őszi időjárással indult. A reggeli órákban már hallani lehetett, ahogy néhány hőlégballon a magasba emelkedett, hiszen megkezdődött a 18. Nemzetközi Hőlégballon-fesztivál és -verseny, amelyen magyarországi, szlovéniai, erdélyi és szerbiai csapatok mérik össze tudásukat. A reggeli sűrű köd után a későbbiekben kitisztult az idő, így már minden adott volt a fergeteges pénteki városnaphoz.
A Népkertben délelőtt már mozgolódtak az árusok és a kézművesek, pakolták a portékáikat, kicsit odébb már állították a színpadokat, hogy minden időben kész legyen az esti bulira.
Délután végre alkalmasabb lett az idő a repüléshez, így a magasba emelkedtek a hőlégballonok, hogy birtokba vegyék a kék eget, és megmutassák a szerencsés felszállóknak, milyen gyönyörű a város és a környék felülről. Gyorsan elérkezett az este, és egyre többen érkeztek a sportcsarnok környékére, hogy részt vegyenek a városnapi kavalkádon, az esti bulin. A városból a Népkert irányába sétálva már messziről érezni lehetett a rostélyos, a pattogatott kukorica és a vattacukor illatát. A rendezvényen számos helyen kínáltak csapolt sört, koktélokat és finomabbnál finomabb ételeket. A nagyszínpadot először az Old Skullz zenekar vette birtokba, és pörgős számaikkal fel is tüzelték a közönséget. A folytatásban a szerb zene rajongóinak legnagyobb örömére Alen Islamović és zenekara lépett az emelvényre. A fantasztikus másfél órás koncertre sokan voltak kíváncsiak, nemcsak helybeliek, hanem vidékiek is. A péntek este Ex-YU bulival végződött a kisszínpad előtt. A jó hangulatról DJ Csongor gondoskodott.

Finom ételek, jó koncertek, kiváló hangulat Zentán (Gergely Árpád felvétele)
Szombaton 15 órától a Népkertben kitárja kapuit a Tiszakötő Gyermekfesztivál, ahová egy vidám, ingyenes délutánra várják a családokat. Lesznek interaktív játékok, pecsétgyűjtő kaland, kézművesműhelyek civil szervezetekkel, mesemondás, gyerekkoncert és még sok más élmény. A Fabatka Porta Népi játékterére minden kisgyermeket érdemes elvinni, a még kisebbeket Kerekítő mondókázó várja, a mesesarokban Samu mesél, lesz interaktív előadás szerb nyelven, majd este fél héttől a Kolompos együttes szórakoztatja a gyerekeket. A koncerten népzene, különleges hangszerek és rengeteg közös játék vár mindenkit. A Kolompos zenekar nem csak zenél – bevon, megnevettet, és még a szülőket is megmozgatja.
A töltés melletti téren a városnapi programsorozat részeként a legkisebbek függeszkedő repüléseken vehetnek részt, az esti órákban pedig világítóballon-bemutató is lesz.
Este fél nyolctól a nagyszínpadon Caramel ad koncertet, utána a kisszínpadon este kilenctől a Mosaic Party Band együttes zenél. A hagyományos ünnepi tűzijátékra este tíz órakor kerül sor, majd a nagyszínpadon a népszerű heavy metal együttes, a Pokolgép lép fel. Az egész rendezvényt DJ Csongor zárja egy igazi retró bulival a kisszínpadnál.

Nyitókép: A hőlégballonok felszállása minden évben elkápráztatja a közönséget IGergely Árpád felvétele)