Pénteken kezdetét vette Zenta város napjának ünneplése a központi parkban. A város szívében, a pavilonnál hangulatos faházikók, kirakodóvásár és a szép számban összegyűlt emberek népesítették be a területet. Az új helyszín igazi újdonságnak számított a városnapi programok sorában, mégis remekül illeszkedett a rendezvényhez. A jókedvről nemcsak a fellépők gondoskodtak, hanem a faházikók kínálata is, a hideg sör, finom koktélok és kiváló borok csábították a látogatókat.
Pénteken népzenei fesztivál nyitotta meg a rendezvénysorozatot, melyen Zenta község hagyományőrzői mutatkoztak be a közönségnek. A programot különlegessé tette Baráth László tárogatóművész fellépése is, aki az ősi magyar fúvós hangszerrel varázsolta el a közönséget, közelebb hozva hozzájuk e nemzeti értéket. A színpadon felcsendült Juhász Gyula és tamburás barátainak szívhez szóló előadása is, a nap méltó lezárásaként pedig a Tamburás Tesók léptek fel.
Másnap, szombaton este nyolc órakor folytatódott az ünneplés: a Stevan Sremac Szerb Kultúrközpont szervezésében tamburaest várta az érdeklődőket. A pavilon környékén már jóval a kezdés előtt gyülekeztek az emberek, a beszélgetés és nevetés megteremtette az alaphangulatot. A jelenlévők először az Amanet tamburazenekar fellépését láthatták, majd a folytatásban a Biseri tamburazenekar gondoskodott a jókedvről.
A rendezvény első hétvégéjének utolsó részében, vasárnap a táncé volt a főszerep. A színpadot egymás után vette birtokba a Flamenco Táncklub, a Merkur-Midnight Táncklub, az M-Dance Studio és a Balettiskola is hozott lépéseket, a ritmus pedig nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is életre kelt.

Fiatal népzenészek szívhez szóló muzsikája kápráztatta el a közönséget pénteken este (Gergely Árpád felvétele)
A pavilon környéke ez alatt a három nap alatt igazi fesztiválhangulatot öltött, minden korosztály megtalálhatta a számára kedves programot. Zenta város ünnepe nagyszerűen kezdődött. Az ünnepség következő állomására szeptember 9-én, kedden, 19 órai kezdettel kerül sor a Kiszsinagógában, ahol a Háztetőtől csatatérig címmel Gábor Zoltán operaénekes és a Zenith Quartett lép színpadra, valamint részleteket vetítenek A zentai csata című rockoperából. A hétköznapokon további programok várják az érdeklődőket, az ünneplés pedig hétvégétől a Népkertben folytatódik, ahol hőlégballonozás, tűzijáték, koncertek, DJ-k és számos színes esemény teszi teljessé a városnapi rendezvénysorozatot.

Nyitókép: Ünnepi hangulat Zentán (Gergely Árpád felvétele)