2024. május 9., csütörtök

Ifjúsági konferenciát tartottak Zentán

A zentai, a paksi és a budavári egyesületek megerősítették kapcsolatukat

Szombaton délelőtt a zentai városháza Andruskó-termében tartották meg az Itt vagyok otthon című ifjúsági konferenciát. A program a VMSZ Ifjúsági Fórum Zenta, a budavári Közösen Vízivárosért Egyesület és a Paksi Ifjúságért Egyesület közös szervezésében valósult meg. A rendezvény központi témája az önkéntesség az ifjúság körében, a helyi civilszervezeti élet, a fiatalok helyben tartása, valamint a fiatalok (15-30 év) számára szervezendő programok, akciók és megmozdulások bemutatása az egyes résztvevők részéről különböző előadások által. A konferencia második részében a műhelymunkákon volt a hangsúly. 
Az eseményt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere nyitotta meg, és köszöntötte a jelenlévőket, majd a testvérvárosi kapcsolatokról beszélt, végül jó munkát kívánt a résztvevőknek. Kiemelte, hogy a rendezvény a testvértelepülési programon belül valósult meg.
– A célunk az, hogy megerősítsük a kapcsolatokat, és, hogy a különböző szervezetek és intézmények továbbra is együttműködjenek. A konferencia fő témája, hogy fiatalok mit tudnak tenni más fiatalok szülőföldön maradásáért. Ez egy igazán aktuális téma, amitől fontosabb nálunk nincs – mondta a polgármester. 
Homolya Ákos, a zentai VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke a helyszínen kiemelte, hogy először szervezték meg ezt a programot a fiataloknak, amelyen nagyjából harmincan vettek részt.
– A mai konferencia fő témája az ifjúságpolitika és az ifjúságot érintő civil szervezeti élet. Mondhatni ez egy ötletbörze és tapasztalat csere. Az előadásokat követően egy szándéknyilatkozatot írtunk alá, amiben meghatároztuk a jövőbeli közös munkát. A mai eseményen a három résztvevő szervezet szeretne tovább együttműködni, és közös programokat szervezni. Örülnénk, ha más települések szervezetei is csatlakoznának hozzánk – mondta Homolya Ákos.
A zentai Szeles Anita is részt vett a konferencián és elmondta, hogy szeretne a későbbiekben valamilyen formában tenni a városért, ezért fontosnak tartotta, hogy jelentkezzen az eseményre.
–  Eddig távol állt tőlem a civil szervezeti élet és az ifjúságpolitika, de kezdek szépen lassan bekapcsolódni. A fiataloknak is érdeke, hogy hasonló rendezvényekre és konferenciákra járjanak, hiszen itt lehet barátkozni, és ismerkedni. A fiatal generációnak nehezen megy a kommunikáció, viszont az ilyen programokon könnyen lehet új ismeretségekre szert tenni. Újvidéken fejeztem az egyetemet, ahol jól működnek a civil szervezetek. Közben hazaköltöztem Zentára, és itt szintén azt látom, hogy a helyi egyesületek igyekeznek bekapcsolni a fiatalokat a különböző kezdeményezésekbe és programokba. Sajnos sokan már elköltöztek itthonról, és nem is hiszem, hogy visszajönnek, pedig lehet, lett volna lehetőségük itt is megállni a helyüket, csak nem tudtak róla – mondta a résztvevő.
Az eseményen részt vett még Burány Hajnalka, a VMSZ Zenta községi szervezetének elnöke és Juhász Attila, Zenta község tanácsának kultúrával és oktatással megbízott tanácstagja. 
 

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele