2024. május 9., csütörtök

Az ünnep lényege mi magunk vagyunk

Zentán a Felsővárosi köztemetőben tartottak megemlékezést

Kegyeletadó szentmisével, alkalmi műsorral és koszorúzással emlékeztek meg mindenszentek ünnepéről és halottak napjáról Zentán a Felsővárosi köztemetőben szerdán délután.
A kálváriadombon megtartott ünnepi istentiszteletet ft. Szeles Oszkár zentai esperesplébános celebrálta. Szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy mi, emberek azért vagyunk a földön, hogy megismerjük és megszeressük Istent, tiszteljük őt, és hogy a mennyországba jussunk. 
– Mindenszentek ünnepének a lényege a hazaérkezés. Az, hogy hazajutunk az örök boldogságra, és ott ünnepeljük a szentek seregével együtt Isten dicsőségét, végtelen irgalmát – hangsúlyozta a plébános.
A szentmisét követően Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott emlékező beszédet, amelyben rámutatott arra, hogy a mindennapok olykor tele vannak küzdelmekkel, áldozatokkal és fájdalmakkal, mégis tudjuk és érezzük, hogy a helyes úton járunk. Úgy fogalmazott, hogy a mindennapi küzdelem arra tanít bennünket, hogy bízzunk Istenben, mert ő ad erőt nekünk és a közösségünknek. 
– Az ünnep lényege mi magunk vagyunk, megbízva egymásban, közösen téve a dolgunkat. Átörökítjük szokásainkat, hagyományainkat, megtartva vallásunkat és nemzetünket. Nagy feladat ez mindenki számára, és mégis nemes. Ne féljünk emlékezni! Akarjuk azt, és erősebbek leszünk hitben is – emelte ki Czegledi Rudolf.

Ft. Szeles Oszkár esperes-plébános megszenteli az 1944-es ártatlan áldozatok emlékhelyét a Felsővárosi köztemetőben (Gergely Árpád felvétele)

Ft. Szeles Oszkár esperes-plébános megszenteli az 1944-es ártatlan áldozatok emlékhelyét a Felsővárosi köztemetőben (Gergely Árpád felvétele)

A szentmisét követően a megemlékezés az 1849. február elején elesett zentai polgárok emlékére felállított fekete márványobeliszknél és az 1944-es ártatlan áldozatok emlékhelyénél folytatódott. Ft. Szeles Oszkár plébános megszentelte az emléksírhelyeket, majd a Himnuszt követően Homolya Ákos, Zenta község tanácsának tagja mondott történelmi bevezetőt. Beszédében elmondta, hogy ezeket a cselekményeket nem tudjuk menteni, szépíteni vagy akár megmagyarázni, ami történt, azt el kell mondani az utódoknak, méltón kell rá emlékezni és emlékeztetni, valamint tenni kell az ellen, hogy ez még nyomokban se fordulhasson elő újra. 
– A múltat megismerve és megismertetve kell megtanítani gyermekeinknek, hogyan lehetnek hasznos, értékes, emlékező polgárok, és ami a legfontosabb számunkra, hogyan lehetnek igazi emberek – fogalmazott Homolya Ákos, majd hozzátette, hogy az emlékezésünk kútja a múlt, iránya azonban a jövő, és ezektől az ártatlan áldozatoktól embertelenül elvették a múltjukat, a jelenüket és a jövőjüket is.
A beszéd utáni alkalmi műsorban közreműködött Rácz Szabó István és a Musica Sacra vegyes kórus. Ezt követően a két emlékhelynél elhelyezték a kegyelet virágait. 
Az esemény fő szervezője Zenta Község Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ.

Nyitókép: Czegledi Rudolf beszédében arra hívta fel a polgárok figyelmét, hogy nem kell félni az emlékezéstől, hiszen ez a hitünket erősíti (Gergely Árpád felvétele)