2025. július 8., kedd

Kihirdették a pálinkabajnokokat

Zentán lezajlott a 14. Nemzetközi Pálinkafesztivál

Az előző évekhez hasonlóan az idén is sokan látogattak el a Zentai Gazdakör hagyományos Mikulás-napi kiállítására, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház kiállítótermében rendeztek meg az elmúlt hétvégén. A rendezvény szombati megnyitóján először a Thurzó Lajos Általános Iskola diákjai léptek fel, akik betlehemes játékukkal a közelgő karácsonyi ünnepek hangulatát idézték fel, majd pedig Sóti Ferenc, a Zentai Gazdakör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A zentai diákok nagy sikert arattak betlehemes játékukkal (Fotó: Gergely Árpád)

A zentai diákok nagy sikert arattak betlehemes játékukkal (Fotó: Gergely Árpád)

Sóti beszédében többek között kiemelte, hogy az elmúlt tizenkét évben óriási változásokon esett át a kiállításuk, s eljutottak odáig, hogy a termelők nemcsak a termékük minőségére fordítanak óriási hangsúlyt, hanem a külcsínre is, hogy ezzel is megfeleljenek a piaci igényeknek, s ne csak minőség, hanem küllem tekintetében is fel tudják venni a versenyt a nagyvállalatok tömegcikkeivel.

A sorrendben tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő kiállítással párhuzamosan hirdették ki 14. Nemzetközi Pálinkafesztivál eredményeit is. Az idei versenyen összesen 313 pálinkamintát bírált el a szakmai zsűri – nyilatkozta napilapunknak Nagy Miklós, a Szent Miklós Pálinkalovagrend vezetője, s elmondta azt is, hogy ezek legnagyobb része Szerbiából származik, de Magyarországról, Szlovákiából és Romániából is érkeztek versenypálinkák.

Legtöbben barackpálinkával vettek részt a versenyen, ezenkívül számos szőlő-, szilva- és birsalmapálinkát is elbírált a szakmai zsűri, de egyedi mintákkal is előrukkoltak a versenyzők. Ilyen volt többek között egy mangópálinka, illetve egy sárgarépa- és egy tökpárlat. A pálinkabírák a Magyarországon, illetve az Európában is elfogadott húszas rendszer alapján bírálták el a papramorgókat, s az íznek a tisztaságát, a jellegzetességét, az illat tisztaságát, a jellegzetességét és a minta harmóniáját vizsgálták – mesélte a lovagrend vezetője. Az idén egyébként 19 arany-, 81 ezüst- és 140 bronzérmet osztottak ki az eredményhirdetés során. Nagy Miklós ennek kapcsán elmondta azt is, hogy az érmek elosztása nagyban tükrözte a gyümölcs minőségét is, az idén ugyanis a korai gyümölcsöknél, a meggyből, a cseresznyéből és a korai őszi barackból volt nagyon jó minőségű termés, s ezért is született nagyon sok bronzérem, mivel a későbbi érésű gyümölcsökből már csak közepes minőségű pálinkákat lehetett főzni. Az idei verseny kategóriagyőztesei a következők: vegyesgyümölcs-pálinka kategóriában az orosházi Csáky Ernőt díjazták, a legjobb meggypálinkát pedig a hódmezővásárhelyi Forrai Tibor főzte. Vilmoskörte kategóriában a karasjeszenői (Jasenovo) Zoran Janešev diadalmaskodott, cseresznyepálinkák közül pedig a felvidéki, gímesi Jelenec pálinkafőzde nedűje nyerte el leginkább a zsűri tetszését, az érlelt szilvapálinkák kategóriájában pedig a kosjenići Zarić pálinkafőzde Kraljica fantázianevet viselő, hordóban érlelt pálinkáját hirdették ki bajnokká. Ez a pálinka egyben kiérdemelte az idei rendezvény legjobb pálinkájának járó díjat is. A szilva kategóriában a szlovákiai Gašparová Iveta itókája bizonyult a legjobbnak, a szőlőpálinkák versenyében a szentesi Hatos Szekander Ferenc, cserszegi fűszeres szőlőből főzött pálinkája aranyozódott be. Körte kategóriában a zentai Novák Imre pálinkáját díjazták, a szabadkai Ivan Pijuković pedig a barackpálinkák kategóriájában bizonyult a legjobbnak. Az almapálinkák közül a zentai Berényi Mónika itókája győzedelmeskedett, birs kategóriában a kosjenići Zarić pálinkafőzde Nostalgija nevű pálinkáját díjazták, őszibarack kategóriában pedig a zentai Bilicki István pálinkája érdemelte ki a győztesnek járó serleget. A magyarországi főzők közül a csongrádi Pál Sándor, Felvidékről az özörényi (Gemerská Hôrka) Fedora pálinkafőzde, Szerbiából pedig a zentai Bilicki István gyűjtötte be a legtöbb érmet. A hagyományoknak híven a rendezvényen felavatták a Szent Miklós Pálinkalovagrend újdonsült lovagjait is. Az idén a csókai Ónodi Ibolyka, a magyarországi, ikladi Kiss Gábor és a bácsföldvári Forró Recsó Verona érdemelte ki ezt a címet.

Magyar ember Magyar Szót érdemel