2024. május 9., csütörtök

Dübörög a Green Zentán

Sikeres volt a fesztivál nyitónapja, hasonló folytatásban bíznak a szervezők

Csütörtökön 19 órakor megnyitotta kapuit a 10. Green Future Fesztivál a zentai Népkertben. A délutáni borús idő után kitisztult az ég, és szikrázó napsütés várta a városba érkezőket. A kemping a sportcsarnok mellett már a délelőtti órákban megtelt, a táborozók tűkön ülve várták, hogy végre birtokba vehessék a fesztivált. A szervezők ismét komoly munkát végeztek, a buli egyszerre három színpadon zajlik. Közben a fesztivál területén lehet mindenféle italt és finomabbnál finomabb roston sült húsokat is vásárolni. Az egyik sátorban kipróbálhatják a fesztiválozók a VR-t is, amely a virtuális valóságba kalauzolja el a használóját.
A csütörtöki nyitónapra sokan érkeztek a városba, és a szokatlan augusztusi éjszakai 12–13 Celsius-fok ellenére önfeledten buliztak a fiatalok a Népkertben. Bábi Orsolya, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy több mint négyezer vendég volt az első este. Hozzátette, hogy jobban sikerült a nyitónap, mint azt várták.
– Szeretnénk a tavalyi tizenkétezer fős látogatottságot elérni, és továbblépni a tizenötezer fős vendégkörre, reméljük, sikerülni fog. Csütörtökön a legnagyobb érdeklődés a külföldről érkező Charlie Sparks iránt volt, illetve az OTL csapata és a Mirror Glimpse is nagy sikert aratott. A Hit színpadon a mai slágereket hallhatták a fesztiválozók, ahol nagyon sokan voltak egész este. Közben zajlott az adománygyűjtés Páger Anita számára is, ami folytatódik a fesztivál hátralévő részében is. Amit a közönség láthatott, a színpadok, a fények és maga az egész fesztivál területe, az több mint ötven személy folyamatos kemény munkájának a gyümölcse. Az építkezés már pénteken kezdetét vette, és egészen fesztivál nyitásáig zajlottak a munkálatok. Nagy örömünkre szolgál, hogy a tavalyi évhez képest meg egy színpaddal bővültünk, és ezzel még több fiatal érdeklődését meg tudjuk fogni – fogalmazott Bábi Orsolya.
A buli szombaton, azaz ma is folytatódik, és várhatóan a leglátogatottabb nap lesz, hiszen 21.15-től Azahriah lép színpadra. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy érkezzenek időben, a mielőbbi bejutás érdekében.

Nyitókép: Horváth Attila felvétele