Ma (szombaton) este 8 órától, igaz, csupán egy napra, pontosabban egy estére, de újra kitárja ajtaját a Tisza-parti város és a környék első diszkóklubja. A Népi Technika és az Éld az életed! Egyesület szervezésében ugyanis nosztalgiadiszkót szerveznek a legendás szórakozóhely megnyitásának 45. és bezárásának 40. évfordulója alkalmából.
Bíró Magyari Tas, a Népi Technika titkára ennek kapcsán elmesélte, hogy mivel az épületük felújítása során az idén a pincehelyiségük rendbehozatalát tűzték ki célul, a felújítási munkálatok elkezdődése előtt még megemlékeznek a kettős évfordulóról. A titkár megemlítette azt is, hogy elsősorban az akkori szórakozóhely látogatóira számítanak, de természetesen mindenkit szeretettel várnak a rendhagyó buliba. A látogatók alsó korhatárát 40 évben szabták meg a szervezők, de gondolom, nem veszik zokon, ha az ennél fiatalabbak is megismerkednénk szüleik, nagyszüleik zenéjével, kikapcsolódási lehetőségeivel. Ezenkívül a szervezők szeretnék elérni, hogy minél többen a hetvenes évek hangulatának, divatjának megfelelően jelenjenek meg a nosztalgiaesten. Az est folyamán lemezlovasversenyt is szerveznek majd, s megválasztják a diszkó királynőjét és királyát. Az est céljából a pincehelyiségen kívül, az épület szárazkapu-bejáratában nosztalgiatársalgót alakítanak ki, ahol fotelokban, díványokon ülve beszélgethetnek a csendesebb kikapcsolódásra vágyók. Ugyanitt kivetítőn keresztül képeken elevenítik fel az egykoron oly népszerű diszkóestek és más, a hetvenes-nyolcvanas években megrendezett zentai események hangulatát.
Zentán az első diszkóestet 1969 szilveszterén tartották meg a Népi Technika felújított pincehelyiségében, a következő évben pedig folytatódtak ezek az összejövetelek, s a pop- és rockzenét kedvelő fiatalok kitörő lelkesedéssel fogadták a diszkó megnyitását, amely az egykori Jugoszlávia területén egyike volt az első ilyen szórakozóhelyeknek, a diszkó technikai felszereltsége csúcskategóriának számított akkoriban.
A diszkóról bővebben lapunk 2012. május 25-i számában írtunk, amely honlapunkon elolvasható.
