2024. május 9., csütörtök

Nyitott szemmel járnak

Az összefogásban bízik az új felsőhegyi vezetőség

A közelmúlt történései minden bizonnyal sok meglepetést tartogattak nem csak a felsőhegyi polgárok számára. A Vajdasági Magyar Szövetség Zenta községbeli tisztújítása talán itt okozta a legnagyobb fejtörést, hiszen próbáltak megoldást találni arra, hogy ezentúl gördülékenyebben működjön a falu élete, és még több fejlesztés valósulhasson meg. Az elmúlt évtizedekben is történtek jelentős beruházások, az utóbbi években azonban a fennálló rendszer kifulladt, nem jöttek úgy az eredmények, és a megoldásra váró problémák is felgyülemlettek. Ezért döntött úgy a VMSZ vezetősége, hogy frissítést eszközöl a falu politikai színterén.
A legnagyobb újítások közé tartozik, hogy Felsőhegyen is létrejöttek a párt fórumai, így az Ifjúsági Fórum, amelynek elnöke Kaszás Kristóf, a Női Fórum, élén Kormos Eleonórával, valamint a Nyugdíjasfórum, Kovács György elnöklésével. Emellett a helyi szervezet is átalakult, élére Ősz Szabó Norbert került, aki eddig is aktívan tevékenykedett a falu életében.
– A párt felsőbb vezetősége keresett meg azzal, hogy vázoljam fel, hogyan látom a falu helyzetét, milyen problémákat vélek felfedezni a hétköznapokban. Elmondtam, hogy mi szeretnénk Felsőhegy fejlődését szolgálni, ezért is indultunk két évvel ezelőtt független csoportként a helyi közösségi választáson. Bár a Felsőhegyi Önkéntes Központon keresztül továbbra is igyekeztünk néhány fejlesztést megvalósítani, úgy éreztem, ez már kevés ahhoz, hogy többet is elérjünk. Ezért is döntöttem úgy, hogy elvállalom a tisztséget. Sokan azzal támadtak, hogy eddig a párt ellen voltam, szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez nem igaz. Nekem nem a VMSZ-szel volt gondom, hanem a felsőhegyi vezetőséggel, mert úgy éreztem, nem úgy fejlődik a falu, ahogyan kellene – mondta.
A személyes találkozók alkalmával, amikor kezdett körvonalazódni, hogy kinek mi lesz majd a dolga, minden korosztály képviselője elmondta a számára legégetőbb problémát. Ifj. Fodor István, a párt helyi szervezetének alelnöke elárulta, hogy a lista jó hosszú, de mindent megtesznek azért, hogy a legtöbb tételt kihúzhassák róla.
– A nyugdíjas korosztály mindennapjait egy falugondnok tudná nagymértékben megkönnyíteni, míg a Női Fórum tagjai újabb rendezvényekkel szeretnék színesíteni a közösség kulturális életét, a fiatalok tervei között szerepel a falu sportéletének a fellendítése. Emellett a játszótér felújítására is szeretnénk majd pénzt fordítani, szóba jött az egészségház előtti rozoga lépcső megjavítása vagy kicserélése és egy mozgáskorlátozottak számára kialakított rész kiépítése is – magyarázta.
A falu helyi közösségének is új vezetősége lett, elnöknek Gombos Dánielt választották meg, míg alelnöknek Sándor Győzőt. Gombos Dániel fiatalos személyiségével igyekszik megoldani a szembejövő gondokat. Bár még nagyon új számára a helyzet, arra törekszik, hogy minden területen megállja a helyét.
– Legfőbb célom az, hogy a falu lakosságát jobban összekovácsoljuk, és enyhítsük a feszültséget a tagok között. Nem szeretném, ha mocskolódásokkal telnének a hétköznapok. Szorosan együttműködünk Zenta önkormányzatával, és együtt elérhetjük azt, amit szeretnénk – nyilatkozta a faluelnök, majd hozzátette, hogy az első feladatai között szerepel a parkban lévő fák rendezése, hiszen némelyik akár életveszélyes is lehet, emellett a csatornák tisztítása, az utak rendezése, javítása és későbbi karbantartása.
Abban mindhárman egyetértettek, hogy a falu területén több olyan régóta húzódó probléma van, amelyeket igyekeznek a legrövidebb időn belül megoldani. Az egyik ilyen a Magyarkanizsa felé vezető átjárónál lévő, úgynevezett réti lejáró, amely sok nehézséget okoz az arra közlekedőknek. Ahogyan mondták, végre sikerülhet megoldást találni, hiszen ígéretet kaptak rá, hogy a nyár folyamán ez rendeződik. Úgy vélik, sok olyan akciót lehetne szervezni, amelyekhez nem kellene anyagi befektetés, csak egy kis összefogás. Az egyik legnagyobb vágyuk azonban a helyi templom felújítása, hiszen 30 éve nem végeztek rajta nagyobb javítást. Elárulták, hogy talán ez is megvalósulhat hamarosan.
Ősz Szabó Norbert korábban nehezményezte, hogy a falu eddigi vezetősége nem tartotta a testvértelepülésekkel a kapcsolatot, és ezen is szeretne változtatni. Örömét fejezte ki, hogy már folynak az egyeztetések a romániai Szalacs községgel, emellett a korábbiak is megújulhatnak, hiszen a magyarországi Csorvással a felsőhegyi aratóünnepségen egyeztettek a közös munkáról. Abban reménykednek, hogy ezek az új kapcsolatok a civil szervezeteknek is további lehetőségeket adnának, a közeljövőben pedig a testvértelepülésekkel közösen akár eszközbeszerzésre is pályázhatnának.
– Ezentúl nem arról beszélünk, hogy a problémákat miért nem lehet megoldani, hanem azon dolgozunk, hogyan változtassunk jó irányba. Szerencsére pozitív hozzáállás tapasztalható az emberek többségétől, reménykednek, bizakodnak, a legtöbben szeretnének hozzátenni valamit. Az összefogást rengeteg korábbi személyes sérelem nehezíti, de úgy véljük, végső ideje, hogy a falu fejlődése érdekében félretegyük a nézeteltéréseket, és elmozdítsuk a települést a holtpontról. Mostantól az egyének helyett a falu kerül középpontba – fejtette ki Fodor.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele