Kedden este Zentán is megnyitották Szilágyi Ildikó első önálló fotókiállítását az alkotóházban a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ szervezésében. A Megmaradni – vallomások a küzdelemről című kiállítás a mellrákkal vívott küzdelmet, valamint a diagnózistól a kezeléseken át a gyógyulásig vezető utat mutatja be a fotográfia nyelvén. A megnyitó során az alkotó és Pap Ágota pszichológus beszélgetése segített a látogatóknak átélhetőbbé tenni a fotók által megjelenített élményeket.
A kiállítást Perpauer Attila, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ igazgatója nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy Szilágyi Ildikó kiállítása nem pusztán művészeti bemutató, hanem egy vallomás az emberi lélek erejéről, méltóságáról és a túlélésről.
Mint azt Szilágyi Ildikótól megtudtuk, tanítónőként dolgozik, mellette öt éve foglalkozik fotózással.
– Már akkor ott motoszkált a fejemben ennek a kiállításnak az ötlete, amikor a műtét előtt kórházba kerültem. Akkor még csak annyit tudtam, hogy valamilyen módon dokumentálni fogom mindazt, amit át kell élnem. A legtöbb fénykép fekete-fehér, egyedül a végén jelenik meg négy színes fotó. Teljesen lecsupaszítottam önmagamat, és megmutattam azt a küzdelmemet, amit végigcsináltam, a színes fotók pedig már a reményt, az újjászületést jelképezik – fogalmazott az alkotó.
Szilágyi Ildikó fotós és Pap Ágota pszichológus a kiállítást követő beszélgetésen (Fotó: Gruik Zsuzsa)
Hozzátette, hogy a kiállítás négy ember munkájának köszönhetően jött létre: ő maga az alkotó, Pap Ágota pszichológusként segítette a folyamatot, Bolyos Szenti Lilla mint képzőművész, Kovács Attila pedig mint fotós volt jelen.
Pap Ágota kérdésünkre elmondta, hogy a kiállítás összeállításakor elsősorban egyfajta támogató háttérként szerettek volna megjelenni:
– Aztán kiderült, hogy az üzenet az, hogy ez bárkivel megtörténhet, és hogy ez mindannyiunk története. Nemcsak a daganatos megbetegedés, hanem maga az a tény, hogy a nőiességem, a mivoltom hogyan kerül egy-egy betegség során a fókuszba, hogyan kérdőjeleződik meg közben az egész létem, az életem esszenciája. Arra szerettünk volna rámutatni, hogy senki sincs egyedül, még ha úgy is tűnik. Ha csak egy emberben ez a kiállítás megindított valamit, akkor már megérte.
Perpauer Attila szerint az intézmény számára rendkívül fontos, hogy civil kezdeményezéseknek is utat adjanak:
– Annál is inkább így van ez, hogy ennek a kiállításnak a témája sajnos sok családot érint. Fontos, hogy ki milyen utat választ, milyen életigenlést vállal. Nekünk azt kell bemutatni, hogy vannak pozitív kimenetelő események is.
Nyitókép: A kronológiai sorrendben kiállított végigkísérik a küzdelem és az újjászületés állomásait (Fotó: Gruik Zsuzsa)
