2026. október 14., szerda

Három százalék fölötti szerb GDP-bővülés

Szerbia gazdasági növekedése a tavalyi 2 százalékról az idén 3,3 százalékra, 2027-ben pedig 4 százalékra gyorsulhat – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentéséből.

Az IMF júniusban, a szerb tisztviselőkkel folytatott egyeztetéseket követően még 2,8 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált Szerbiában 2026-ra, 2027-re pedig 4 százalékot, az akkori becslést tehát felfelé módosították.

A legfrissebb előrejelzés szerint a fogyasztói árak Szerbiában a tavalyi 3,9 százalékos emelkedést követően 2026-ban 3,1 százalékkal, 2027-ben pedig 4,2 százalékkal nőnek.

A munkanélküliségi ráta a 2025-ös 8,7 százalék után 2026-ban 8,6 százalékra, 2027-ben pedig 8,5 százalékra csökkenhet.

Az IMF várakozásai szerint Szerbia folyó fizetési mérlegének hiánya 2026-ban a GDP 4,6 százalékát, 2027-ben pedig 3,5 százalékát teszi majd ki. Ez a 2025-re becsült 4,9 százalékhoz képest csökkenést jelent.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).

A szervezet jelentősen változtatott a magyar inflációs előrejelzésén is. Az ideit 1,9 százalékra vitte le az áprilisban becsült 3,8 százalékról, a jövő évit pedig 3,5 százalékról 2,8 százalékra változtatta. Tavaly 4,4 százalékos inflációt mértek Magyarországon.

A GDP-hez mért folyó fizetési mérlegben idén 0,5 százalékos hiány várható az áprilisban becsült 0,4 százalék helyett, jövőre pedig 0,3 százalékos többlet, kisebb az áprilisban jósolt 0,4 százaléknál. Tavaly 1,7 százalék volt a GDP-hez mért többlet.

Az IMF legfrissebb előrejelzése szerint a globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. Az előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.

Az áprilisi 1,8 százalékhoz képest 2,1 százalékra javította a fejlett országok idei növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, míg a jövő évi adatot 1,7 százalékról 1,8 százalékra módosította. Az országcsoport hazai összterméke tavaly 2 százalékkal nőtt.

Az euróövezetben a tavalyi 1,2 százalékos GDP-növekedés után idén 1,1 százalékos bővülést vár az IMF, jövőre pedig 1,2 százalékosat ugyanúgy, mint áprilisban.

Németország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását 0,8 százalékról 1,3 százalékra javította, a jövő évit viszont 1,2 százalékról 1,1 százalékra rontotta az IMF. A német GDP tavaly 0,2 százalékkal nőtt.

Az amerikai gazdaságtól az IMF 2,3 százalékos gazdasági bővülést vár az idén ugyanúgy, mint áprilisban, miközben a jövőre várható bővülés ütemét 2,1 százalékról 2,3 százalékra javította. Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az amerikai GDP. 
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay