„Pozitív eredménnyel" véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak végre, az egyházfő a műtőből már visszatért a kórtermébe – közölte a Vatikán kedd este.
A Gemelli-klinikán végzett műtétet végrehajtó orvoscsapatot Stefano Margaritora, a katolikus kórház mellsebészeti osztályának főorvosa vezette.
XIV. Leó a kórház tizedik emeletén van, a jelenleg felújítás alatt levő pápai kórteremhez közeli szobában.
A műtéttel egy időben a római egyházmegye a pápa felépüléséért rózsafüzér imát tartott a Gemelli II. János Pálról elnevezett kápolnájában Baldo Reina bíboros, a pápa római helynökének vezetésével.
A 71 éves, amerikai pápa vasárnap hozta nyilvánosságra, hogy műtétre van szüksége, miután egy egészségügyi rutinellenőrzés során korai stádiumú csomót találtak a tüdejében.
A kórházban minimálisan invazív, robotsebészeti beavatkozásra készültek: az orvosi stábban részt vett Luigi Carbone sebész, a pápa személyes orvosa, a Vatikánvárosi Állam Kormányzósága Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetője. A műtétet követően a pápa mellett volt Massimiliano Strappetti, aki Ferenc pápa korábbi ápolójaként vált ismertté, és szolgálatát XIV. Leó mellett is folytatja.
XIV. Leó kedden 13 óra körül érkezett meg a kórházba: a pápa autóval tette meg a negyedórás utat a Vatikántól a Gemelli-klinikáig. Közeli munkatársai, Peter Rajic érsek, a Pápai Ház prefektusa, valamint egyik személyi titkára, Marco Billeri atya kísérte.
A klinika utcai bejáratánál és az udvaron tapssal köszöntötték a pápa érkezését. A római katolikus kórház folyosóin szintén betegek, orvosok, látogatók üdvözölték az egyházfőt, minden jót kívánva neki.
Francesco Tassone dermatológus, a Gemelli orvosa, úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a kórházban hozzászoktak a pápák érkezéséhez, ennek ellenére „mindig rendkívüli napnak számít".
Kikucsi Cutomu tokiói bíboros, aki hétfőn találkozott XIV. Leóval, elmondta: a pápa arról számolt be, hogy jól érzi magát, és azért döntött az azonnali műtét mellett, hogy ne kelljen elhalasztania a november 6-tól tervezett dél-amerikai látogatását.
Az Ágoston-rendi szerzetesek, amelyhez XIV. Leó is tartozik, a római Santa Maria Maggiore-bazilikánál tartanak közös imát este kilenc órától.
A római lengyelek közössége péntek estére hívott össze imát a Szent Péter térre.
Nyitókép: Korábbi felvétel/Beta



