2025. augusztus 13., szerda
TŰZOLTÓ-OLIMPIA

Derekasan helytálltak a zentai lányok

Az ausztriai Villach városában a közelmúltban tartották meg a 16. felnőtt- és 21. ifjúsági tűzoltó-olimpiát, amelynek szerbiai képviselői között ott volt a Zentai Önkéntes Tűzoltótestület női csapata is, amely méltóképpen képviselte az országot és az észak-bácskai várost.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

A nagyszabású megmérettetésen részt vevő 24 ország mintegy 240 csapata közül a zentai női csapat az egyik kategóriában hetedik helyezést ért el.

A zentai női csapat tavaly a szerbiai országos bajnokságon a kategóriájában elért győzelmével érdemelte ki, hogy részt vehessen a tűzoltók világversenyén. Sokáig gondot jelentett számukra az olimpián való részvételhez szükséges anyagiak előteremtése, de végül az önkormányzat és más támogatók segítségének köszönhetően ki tudták fizetni a nevezési díjat, illetve beszerezhették az elengedhetetlen formaruhákat is – ismertette a tűzoltólányok tiszteletére szervezett összejövetelen Gombos József, az önkéntes tűzoltótestület elnöke.

Molnár Gábor Gyula parancsnok szerint a versenyen elért eredményeken is meglátszott, hogy Nyugaton az állam is nagy hangsúlyt fektet az önkéntesség támogatására. A tűzoltó-olimpián ugyanis túlnyomórészt osztrák, német, szlovén és horvát csapatok kerültek az élbolyba.

– Ahhoz képest, hogy Szerbiában milyen alacsony szinten van az önkéntesség, a zentai csapat megtett minden tőle telhetőt, és kiváló teljesítményt nyújtott – emelte ki a parancsnok.

Az önkéntes tűzoltók a zentai önkormányzat segítségének köszönhetően a különböző ismeretterjesztő előadások mellett a községben működő hat hivatásos tűzoltó munkájába is be tudnak segíteni – mondta el Molnár Gábor Gyula, s kiemelte, hogy az önkéntes tűzoltók tevékenységének elsődleges célkitűzése mégis az, hogy képzéseik és bemutatóik által ráébressze a polgárokat, hogy maguk is hozzá tudnak járulni a tűzoltók tevékenységéhez. A tüzek túlnyomó része ugyanis a családi házaknál tör ki, ezért fontos, hogy gyorsan és saját kezűleg megfékezzék a lángok terjedését. A tűzvédelemre való nevelést pedig már gyermekkorban el kellene kezdeni.

Mucsi Korinna, a női csapat csapatkapitánya lapunknak elmondta, hogy nagyon büszkék arra, hogy a mostani olimpiára is kijutottak, és elégedettek az elért eredményükkel, amelyet egy bronzplakettel ismertek el a szervezők.

Az Ausztriában eltöltött gyönyörű hét egyrészt jobban összekovácsolta a csapat tagjait, másrészt mindannyiuk számára óriási élményt jelentett – nyilatkozta Korinna, aki kiemelte, hogy a szervezés is kiváló volt, egyedül az osztrák ételek tűntek számukra kicsit szokatlannak. Az olimpia résztvevői, így a zentai csapat tagjai a környező helyekre is ellátogattak. A július 15-én megtartott versenyekre a rendezvénysorozat első két napján tudtak felkészülni.

A női csapat eddig három alkalommal vett részt a tűzoltó-olimpián. 2001-ben Finnországban, 2005-ben Horvátországban, valamint az idén Ausztriában. Négy év múlva Szlovénia lesz a nemzetközi verseny házigazdája, a zentaiak ezen is részt szeretnének venni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel