A magyar miniszterelnökség, a nemzetpolitikai államtitkárság, a magyar kormány örömmel támogatja a vajdasági magyar falugazdászoknak a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének az égisze alatt történő egész éves működését – emelte ki dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a falugazdászképzés záróünnepségén, amelyet tegnap tartottak meg a zentai Royal Szállodában.
A helyettes államtitkár szavai szerint a hatvankét tagszervezetet tömörítő szövetség céljai egybecsengenek Magyarország nemzetpolitikai államtitkárságának a stratégiájával, azzal, hogy a szülőföldön való boldogulást, a jövőnek az idehaza történő tervezését, és a gazdaság megerősítését kívánják előmozdítani, s a szövetség tevékenységének köszönhetően nyílt lehetőség még több falugazdász kiképzésére, elősegítve a termelők pályázatírási, szakmai továbbképzési és termékbemutatási lehetőségeit.
Dr. Szilágyi elmondta, hogy az idén sikerült megsokszorozniuk az erre szánt támogatást, így Vajdaság területén 25 millió forinttal tudják elősegíteni a közös célok megvalósulását. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy a tavalyi és az idei tematikus év (a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve és a külhoni magyar családi vállalkozások éve) is nagyban érinti az agráriumot, amely Vajdaság területén hangsúlyosan alakítja a magyar közösség jövőjét, ezért még inkább szükséges az összefogás és az aktivitás a vajdasági magyarság részéről. Hangsúlyozta, hogy újra kell szervezni és erősebbé kell tenni a mezőgazdaságot, megélhetést adva a családoknak.

(Kép: Horváth Zsolt)
– Gyermekeink jövőjét itthon, a Pannon-tájon tervezzük – jegyezte meg dr. Szilágyi, s kiemelte, hogy ez családjaink közös érdeke és nemzetpolitikai célkitűzés is.
– A szerb agrárpolitika prioritása az, hogy állandóan tisztában legyenek azzal, mi a fontos a mezőgazdasági termelők számára, s ezt leghatékonyabban az agráregyesületekkel történő kapcsolattartás által tudják elérni – hangsúlyozta Juhász Attila, a szerb mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztéssel megbízott államtitkára. Hozzáfűzte, hogy amióta a VMSZ színeiben kormányzati szerepet vállaltak a mezőgazdasági minisztériumban, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége mindig nagy segítséget nyújtott számukra az agrárpolitikájuk alakításában. Az elkövetkezőkben pedig még jelentősebb szerepe lesz a mezőgazdasági termelők tájékoztatásának, mivel csak így értesülhetnek a támogatási rendszerekről, s ebben az agrárszövetség égisze alatt működő falugazdász-hálózat nagyon nagy segítséget tud nyújtani.
A falugazdász-hálózat működését 2006 óta szervezik meg. Három évvel később már több mint húsz falugazdász dolgozott tartományunk területén, de 2010-re ez a szám anyagiak hiányában csökkent, az idén viszont 11 falugazdász kezd el tevékenykedni, akik számára június folyamán még két képzést szerveznek.
Nagy Miklós, a VASZ elnöke elmondta, hogy a falugazdászok kiválasztása során olyan személyeket vettek figyelembe, akik az agrárszférában végeztek el főiskolát vagy egyetemet. Emellett hangsúlyt helyeztek a jelöltek civil szférában szerzett tapasztalataira, hiszen a napi munkájuk során a helyi civil szervezetekkel, gazdaszervezetekkel is tartani kell a kapcsolatot, s különböző rendezvények szervezésében is részt kell majd venniük.
Az ünnepségen jelen volt dr. Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartási főosztályvezetője, mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Ótott Róbert, a tartományi mezőgazdasági titkár helyettese, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese és Ceglédi Rudolf polgármester.
