2024. május 9., csütörtök

Több, mint 300 résztvevő futott Anitáért

Megközelítőleg 227 ezer dinárt gyűjtöttek össze a jótékonysági futás alkalmával

Szombat délelőtt a zentai atlétika pályán Jótékonysági futást szerveztek, mellyel a huszonhat éves muzslyai Páger Anita több millió dinárba kerülő műtétjére gyűjtöttek. A zentai Medica Netter rehabilitációs központnak nem is volt kérdés a jótékonysági futás megszervezése, hiszen Anita már lassan öt éve jár hozzájuk komplex rehabilitációs kezelésre. A lány 2018- ban súlyos balesetet szenvedett és eltörött a cv5 nyaki csigolyája, ennek következtében a kómából sajnos már úgy ébredt fel, hogy mind a négy végtagja lebénult. Süli Mónika a Medica Netter alapítója elmondta, hogy Anitának hatalmas összefogásra van, szüksége ezért arra kérnek minden jó szándékú embert, aki teheti, támogassa őt, hiszen nagyon kevés idő maradt hátra a kitűzött műtéti napig, és még 10 millió dinár hiányzik.

– Hosszú közös munka van mögöttünk Anitával ő mindvégi magabiztosan harcolt azért, hogy egy nap újra lábra tudjon állni. Az elmúlt évek munkája olyan szempontból volt sikeres, hogy sikerült őt vertikális pozícióba helyeznünk egy speciális járókeret segítségével, de sajnos a gerincvelői közvetítés a sérülés helyén nagyon gyenge, így önállóan nem tud járni és állandó katéterre van szüksége, ami nagyon megnehezíti a mindennapjait. Szerencsére tudomásunkra jutott, hogy Thaiföldön létezik megoldás arra, hogy Anita ismét járjon, azonban ez iszonyatosan drága, közel 16 millió dinár. A célunk a Jótékonysági futással nem más volt, mint az, hogy ez a fiatal bajba jutott lány életminősége javulhasson, és ne másoktól függjön a mindennapokban. Jótékonysági futás címet adtunk az eseménynek, viszont a résztvevőknek nem kötelező futni, lehet sétálni, akar babakocsival is teljesíteni a 400 méteres távot – mondta Süli Mónika.

Gyerekek, felnőttek és családok is teljesítették a távot (Gergely Árpád felvétele)

Gyerekek, felnőttek és családok is teljesítették a távot (Gergely Árpád felvétele)

A Budi Human Alapítvány segítségével már korábban megkezdődött a gyűjtés, ahol csak közel a műtéti költség 40%- a jött össze. Az idő azonban nagyon szűk, hiszen Anitának már május végén Thaiföldön kellene lennie. A szervezők azt is elárulták, hogy kicsit féltek belevágni az esemény megszervezésébe, de már a kezdetben pozitív csalódások érték őket, hiszen nagyon sok ember és cég jelezte feléjük, hogy részt vesznek és segítik őket a munkában. Többek között a zentai Atlétika Klub, akik biztosították a futás alkalmával a helyszínt, a magyarkanizsai BrosGym, a szabadkai Printex nyomda, a Zentai Vöröskereszt, az Apolo Gyógyszertár, a zentai Tiszavirág Kajakklub, az adai Termometál, a martonosi Telek Paprika és még sok más magánszemély is.

Nyitókép: Sok segítő szándékú ember vett részt a futáson (Gergely Árpád felvétele)