2026. szeptember 21., hétfő

Magyar: Vége a mutyinak

Magyar Péter miniszterelnök szerint Mészáros Lőrincék rosszul mérik fel a helyzetet, amikor jogászokkal fenyegetőznek azt követően, hogy a kormány pénteken bejelentette: megszünteti az autópálya-koncesszióról született, több mint 23 ezer milliárd forintot (63,26 milliárd euró) érintő szerződést. A magyar miniszterelnök szombaton a közösségi médiában felidézte: az előző hatalom Mészároséknak játszotta ki a 23 ezer milliárd forintos mutyit. Magyar szerint az előző miniszterelnök, „Orbán Viktor strómanja” (Mészáros Lőrinc) rosszul méri fel a helyzetet.

Érzékeltetésül arra, hogy „Orbánék a magyar és az uniós jogszabályokat megszegve, mekkora mennyiségű közpénzt akartak maguknak átjátszani csak ezzel az egy ügylettel”, Magyar több példát is ismertetett. Ezek között szerepelt az is, hogy a 23 ezer milliárd forint 20 ezer forintos (55 euró) bankjegyekként hosszában lefektetve 4,4-szer kerülné meg a Földet az Egyenlítő mentén, egymásra rakva pedig 138 kilométer magas oszlopot képezne, ami tizenötször feljebb érne véget, mint a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest. Napi egymilliós költéssel 63 ezer évig tartana ki a pénz, amelyből 3,2 millió magyar tudna alsó kategóriás autót venni, vagy 287.500 lakást, egyenként 80 millió forintért (220 ezer euró).

Magyar a gigantikus összeggel kapcsolatban megjegyezte: miközben az Orbán-kormány tevékenysége alatt „Magyarország az unió legszegényebb országa lett, a beszélni is alig tudó stróman gazdagabb lett, mint Paul McCartney, Robert DeNiro, Madonna, Martin Scorsese, Brad Pitt, Leonardo DiCaprio, Stevie Wonder, Tom Hanks és Mick Jagger együttvéve”. „Ha érvényben maradt volna az Orbán–Mészáros–Szíjj László mutyi, a magyarok a következő 35 évben minden percben több mint egymillió forintot (2750 euró) fizettek volna nekik. De nem marad érvényben. Vége a mutyinak. Lehet elkezdeni visszautalni a magyarok pénzét az Államkincstárnak!” – üzente a miniszterelnök.

Országjárásának pécsi állomásán a valaha volt legnagyobb vagyonvisszaszerzésnek nevezte a 35 évre szóló autópályakoncesszió ügyét. Szombati alkalmi beszédében nyomatékosította: április 12-e óta Magyarországon véget ért a következmények nélküli kormányzás korszaka.

Pécsről hazafelé tartva a helyiek meghívására megállt a Szekszárdi Szüreti Napokon, ahol több száz emberrel beszélgetett. A látogatás váratlan fordulatot vett, amikor egy férfi borral öntötte le. „Kár volt a finom szekszárdi borért” – jegyezte meg utólag Magyar, aki „bukott orbáni harcosnak” nevezte a „locsolkodót”.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: MTI-fotó/Magyar Péter kormányfő úgy látja, hogy Mészáros Lőrinc rosszul méri fel a helyzetet