Bolívia végtelen csendje

Dragan Kurucić fotóművész Bolívia – a végtelen csendje című kiállítása a Vajdasági Kortárs Művészeti Múzeumban nem csupán egy tárlat volt, hanem egy közel 27 ezer kilométeres dél-amerikai utazás sűrített lenyomata. 
A képek mögött egy csaknem két hónapos expedíció áll, amely során a művész Kovács Szilárddal együtt járta be Bolívia legkülönbözőbb vidékeit, a magashegyi sivatagoktól egészen az esőerdőkig.

Az út La Pazban kezdődött, ahol Kurucić első kiállítását tartották. Már az érkezés is komoly fizikai megterhelést jelentett: a világ egyik legmagasabban fekvő nemzetközi reptere mintegy 4600 méteren található, míg maga a város 3700 méteres magasságban fekszik. A ritka levegőhöz való alkalmazkodás több napot vett igénybe – Kovács Szilárd elmondása szerint körülbelül öt nap kellett ahhoz, hogy a szervezet alkalmazkodjon az oxigénhiányhoz, és a vörösvérsejtek számának növekedésével könnyebben viselje a megterhelést. A kezdeti időszakot tovább nehezítette, hogy Kurucić megbetegedett, és mintegy tíz napig rossz állapotban volt, így az utazás csak ezt követően folytatódhatott.

A következő állomás Bolívia nyugati része, az Altiplano-fennsík volt, ahol a különleges geológiai formák és a szélsőséges természeti viszonyok határozzák meg a tájat. Bejárták az Uyuni-sómezőt, amely – Kovács Szilárd szavaival élve – nagyjából Bácska méretével vetekszik: egy végtelennek tűnő, egyhangú, mégis lenyűgöző sósivatag. Bár a turisták főként a sómező belsejét látogatják, ők inkább a peremvidékeken mozogtak, ahol változatosabb élőhelyek és látvány fogadta őket. A környező lagúnákban flamingók élnek, a vidéken pedig víkunyák, guanakók és különböző, struccokra emlékeztető madarak is feltűnnek.
Az út során a Titicaca-tó vidékét is felkeresték, amely a világ egyik legmagasabban fekvő hajózható tava, majd az Andok keleti oldalán fekvő Yungas térségébe jutottak el. Ez az úgynevezett felhőerdő, ahol az Amazonas felől érkező nedves légtömegek az Andok hegyvonulatain csapódnak le, s így sűrű, zöld növényzettel borított, egészen más karakterű táj alakul ki, mint a nyugati fennsíkon.

A fotózás azonban nemcsak a természeti körülmények miatt jelentett kihívást. A helyi lakosok – különösen a kecsua és ajmara közösségek tagjai – gyakran elutasítóan viszonyulnak a fényképezéshez. Kovács Szilárd beszámolója szerint előfordult, hogy Kurucićot meg is dobálták, mert nem nézték jó szemmel, hogy fényképezi őket. A portrék elkészítése ezért türelmet és bizalomépítést igényelt.
A mindennapok sem voltak mentesek a nehézségektől. Az utazás során egy hatalmas, az újvidéki Nejlonpiachoz hasonló, de annál sokszorosan nagyobb piacon jártak, ahol Kovács Szilárd ,,elveszítette” a telefonját. Emellett az ország belpolitikai helyzete is hatással volt az expedícióra: egy politikai konfliktus következtében több helyen üzemanyaghiány alakult ki, ami megnehezítette a közlekedést. Bár rendelkeztek bérelt járművel, gyakran nem tudtak üzemanyaghoz jutni, ezért kénytelenek voltak lerövidíteni az útjukat, és lemondani az Amazonas alsóbb területeinek bejárásáról.

A két hónapos út során Dragan Kurucić és Kovács Szilárd hatalmas távolságokat tettek meg, sok időt töltöttek autóban, miközben folyamatosan dokumentálták a tájat és az embereket. Szilárd drónfelvételekkel is hozzájárult az anyaghoz, amelyek új nézőpontból mutatják meg a vidéket. Mint fogalmazott, Bolívia geológiai és természeti sokszínűsége lenyűgöző: a magashegységi sivatagoktól a trópusi erdőkig rövid idő alatt egészen eltérő világok tárulnak fel, és szinte bármerre fordítja az ember a kamerát, minden irányban látványos képek születnek.
Az utazás Santa Cruzban zárult, ahol Kurucić második kiállítását tartották. La Paz az ország politikai központja, Santa Cruz pedig inkább gazdasági központként ismert, ahol a pénzügyi és gazdasági élet koncentrálódik.
A Vajdasági Kortárs Művészeti Múzeumban látható fotók így nem csupán egy távoli táj képei, hanem egy komplex, sokszor nehézségekkel teli utazás dokumentumai is. Olyan világot mutatnak meg, ahol a csend valóban tapinthatóvá válik, és ahol az ember – legyen akár utazó, akár ott élő – kénytelen alkalmazkodni a természet rendjéhez.