A Limán V-nek nevezett részen, az Ivo Andrić utca mentén lévő barakkok is hamarosan eltűnnek. Az illetékesek bejelentették, hogy az önkormányzat döntésének értelmében megkezdődhet több, régóta elhanyagolt építmény lebontása itt, a korábban Mélyföld néven emlegetett területen.
A Karin komerc cég vezette vállalkozói csoport kapta meg a megbízást a több helyszínen található objektumok eltávolítására, köztük a szóban forgó barakkok lebontására is. A munkálatokba a veterniki Šuša és a belgrádi Gicomp kft.-k is bekapcsolódnak.
A közbeszerzési eljárással meghatározott keretösszeg valamivel alacsonyabb lett az előzetesen becsültnél, így a bontásra az adókkal együtt mintegy 14,48 millió dinárt utalnak majd át. A terv szerint eltűnnek az építmények a Tone Hadžić utca 4., a Dózsa György utca 15. és Šafárik utca 4. alól, valamint az említett, ideiglenes jellegű, limáni barakkok is.
A kivitelezőknek 90 naptári nap áll rendelkezésükre a munkálatok teljes körű befejezésére. A bontásegyüttes nem öncélú folyamat, a városatyák hosszabb távú, rendezési elképzeléseihez illeszkedik. Mint ismeretes, a Limán V lakónegyed bővítése már egy ideje szerepel a város fejlesztési terveiben, a folyamat előrehaladását követni fogjuk.
Nyitókép: Több évtized huzavona után végre lebetonozhatók a Limán végében még többnyire zöldnek megmaradt területek is (Fotó: Szeli Balázs felvétele)


