Az Újvidéki Városi Közlekedési Közvállalat igazgatója a város képviselő-testületének decemberi ülésén egyértelműen kijelentette: sem a menetjegyek, sem a szolgáltatások ára nem emelkedik. Úgy látszik, hogy ezek az ígéretek nem állták ki a valóság próbáját.
A közlekedési közvállalat a mai napig nem tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy a peremvárosi településekre szóló jegyek megdrágultak, és csak utólag derült fény arra is, hogy az autóbuszállomáson igénybe vehető szolgáltatások díjai is emelkedtek. Drágult a peronjegy, és jelentősen megdrágult a poggyászmegőrzés is. A peronokat és az állomás parkolóját igénybe vevő autóbuszok parkolási díja is csaknem megduplázódott a tavalyihoz képest.
Azok, akik követik a közlekedésügyi helyzetképet Újvidéken, úgy vélik, hogy a díjemelések negatív következményeket vonhatnak maguk után: a fuvarozókat az ilyesmi arra ösztönzi vagy inkább kényszeríti, hogy alternatív megállóhelyek után nézzenek, az utasokat pedig arra, hogy ha csak tehetik, elkerüljék a buszállomást. A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy ha túl drága a peronjegy, a város különböző, gyakran városi buszok számára kijelölt megállóiban várják be a távolsági buszokat, ahol hosszadalmas a csomag ki- és berakodás, a jegy- és útlevél ellenőrzés miatt közlekedési dugók keletkeznek.
A közlekedési közvállalat támogatása címen tavaly 3,4 milliárd dinárt jelöltek meg a város költségvetésben a vállalat pénzügyi hiányának enyhítésére. A költségek ésszerűsítése helyett azonban a teher ismét a polgárokra nehezedik, a szolgáltatások árának növelésén keresztül.
Az újvidéki poltikai ellenzékben úgy vélik, hogy a drágítás és a hasonló lépések arra utalnak, hogy a vállalat gyengítésével igyekeznek megnyitni az utat a peremvárosi vonalak csendes privatizációja előtt, a köz–magán partnerség leple alatt. Ezzel kapcsolatban Žarko Mićin polgármester korábban kijelentette: Au Újvidéki Városi Közlekedési Közvállalat esetében olyan köz–magán partnerség tervéről beszélünk, amely a vállalat most munkaviszonyban lévő dolgozóit nem érintené hátrányosan. Lehet, hogy megtörténik majd a részleges átszervezés, de béreik nem fognak változni – mondta a polgármester tavaly októberben.
A vállalat gépparkja most 260 buszból áll, ezek közül 110-et a 2012 utáni időszakban szereztek be. A régi buszok karbantartása túl nagy költséggel jár, ezért gondolkodik az önkormányzat a cég átszervezéséről.
Nyitókép: Ha megdrágul a peronjegy, az utasok nem szívesen várják be a buszokat a buszállomáson (Fotó: Ótos András felvétele)


