Tiszakálmánfalván az idén is szentmisével emlékeztek meg államalapító királyunkról. A Magyarok Nagyasszonya-templom oltárát feldíszítették, az ünnepi szertartás keretében megszentelték az új, nemzeti összetartozást jelképező kenyeret. A helybeliek számára ez sokat jelent, segít nekik abban, hogy megőrizék hitüket és magyarságukat itt, a szórványban.

Ótos András felvétele
Kiss Gyula, a Vajdasági Magyar Szövetség tiszakálmánfalvi helyi szervezetének elnöke elmondta, a jeles ünnepet a jövőben is megtartják, hiszen Magyarország születésnapjáról van szó, ami óriási jelentőségű nemzetünknek.

Ótos András felvétele
– A tiszakálmánfalviak erősen együttéreznek a többségi nemzettel, együtt örülünk, együtt oldjuk meg a problémákat. Együttérzünk a Vajdaságban többségben élő magyarokkal is. Rendszeresen részt veszünk az ünnepségeken, és magunkkal visszük azt a hozzáállást, azt a modort, azokat az énekeket, egyházi énekeket, amelyeket ma is elénekeltünk az ünnepi szentmisén – mondta, majd a kenyér szimbolikájára is kitért:
– Úgy érezzük, hogy a kenyér héjához hasonlóan szilárdak vagyunk, kiállunk nemzetünk közös céljaiért – emlékeztetett Kiss Gyula.

Nyitókép: Tiszakálmánfalván az idén is szentmisével emlékeztek meg államalapító királyunkról (Fotó: Ótos András felvétele)