Elköltöztünk a telep végére, ami már inkább Adice, amolyan igazi „határvidék-feeling” – ha jobbra nézel, a zajos várost látod, ha balra, akkor a falusi csöndet. Soma, a cicánk a házból bekényszerült egy földszinti lakásba. Van ugyan egy apró udvarunk, így nem lett teljesen „panelmacska”.
A költözködés első napjait Soma átaludta, stresszes volt, vagy csak úgy döntött, hogy „szóljatok majd, ha kicsomagoltatok, addig én pihenek”. Aztán hajnali négykor beindult: Helló, új hely, új pálya, teszteljük! Azóta esténként közösen sétálunk az udvaron, játszunk, aztán belebújik a kis lakomaállapotba és végigalussza az éjszakát. Legalább mi is tudunk végre pihenni.
Kapott új kaparófát, ami inkább számunkra hasznos, így Soma nem a bútorokat kaparja. A költözködésből megmaradt ezer doboz, persze mindet birtokába vette. Ezekből lett az alagutacska, ahol kedvére bujkálhat. Néha csak két szőrös tappancs látszik ki, és az a jel: Na, most gyere közelebb, ha mersz!
Gyorsan rájött, hogy kell lenyomni a kilincset – nyílik is az ajtó. Azóta állandóan zárjuk, mert már kétszer kiszökött a folyosóra, egyszer meg felrohant a lépcsőház tetejére – szerencsére csak két emelet van. Soma persze élvezte: Nézd már, van saját emelkedő pályám! – és a lépcső azóta is a kedvenc játszótere.
A franciaágyunk kisebb lett, ezért a feleségem csinált neki egy saját, kis polcot az ágy mellé, a kedvenc takarójával. Így most kvázi együtt alszunk, Soma a saját VIP-emelvényén. Mi lent, ő meg felülről felügyeli a birodalmat, mint egy igazi király.
Van egy hatalmas tévénk, azon Soma YouTube-ozik – mókusokat és madarakat néz. Néha odacsap a mancsával, hátha kifogja a képernyőről a prédát. Szerencsére a tévéállvány stabil, néha azért imádkozunk, hogy ne dőljön rá.
A feleségemnek most közelebb van a munkahelye, nekem viszont ötször annyit kell tekernem biciklivel, mint korábban. Soma persze nem panaszkodik – ő csak kinéz az ablakon, amikor indulok: Na, szolga, tekerj csak, addig én szundítok egyet!
Nyitókép: Kopasz Tamás felvétele
