2025. július 10., csütörtök

Közös felelősségünk a természetvédelem

Žarko Mićin polgármester és Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter is részt vett azon az ökológiai előjelű akción, amelyet a kaboli–péterváradi ártér különleges természetvédelmi rezervátum területén szerveztek meg. A Šlajz nevű helyszínen civil szervezetek, állami intézmények és a Vajdaság Erdői Közvállalat dolgozói együtt szedték össze a szétdobált hulladékot.

A városvezetés hangsúlyozta: Újvidék hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelemre. Žarko Mićin elmondta, az önkormányzat az idei költségvetésében 3,5 milliárd dinárt jelölt meg környezetvédelmi célokra, és több jelentős projekt is folyamatban van. A SPENS épülete melletti parkot a tartományi kormánnyal közösen építik, a Futaki park korszerűsítését a környezetvédelmi minisztérium támogatásával kezdik meg az idén. Az elmúlt 13 évben több mint 67 ezer fát ültettek el a város területén, és a faültetési akciók a jövőben is folytatódnak. Ezenkívül a városi hulladéktelepen épül az újrahasznosító udvar, és előkészítés alatt áll a Regionális Hulladékgazdálkodási Központ projektje is.

A polgármester kiemelte: a környezetvédelem nemcsak a természeti értékek megőrzését jelenti, hanem felelősségvállalást is a jövő generációi iránt. A kaboli–péterváradi ártér kulcsszerepet játszott abban, hogy a Ramsari Egyezmény bizottsága Újvidéket hivatalosan is a vizes élőhelyek városává nyilvánította.

Sara Pavkov környezetvédelmi miniszter szerint a természetes élőhelyek helyreállításába és védelmébe való befektetés nemcsak a helyi közösségek, hanem Szerbia jövőjét szolgálja. Hangsúlyozta, hogy az állami és civil szektor együttműködése kulcsfontosságú ahhoz, hogy fenntartható módon védelmezzük természeti örökségünket.

A takarítási akció keretében csónaktúrát is szerveztek, a résztvevők testközelből is megismerkedhettek a rezervátum gazdag élővilágával. A program házigazdája a Vajdaság Erdői Közvállalat volt, amely megnyitotta a kaboli erdőgazdaság területét az intézmények, civil szervezetek és önkormányzatok képviselői előtt, bemutatva az összefogás gyakorlati eredményeit.

Az akcióban részt vett Vanja Petković, a városi tanács környezetvédelemért és energiahatékonyságért felelős tagja, valamint Kókai Roland, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatója is. Egyetértettek abban, hogy hasonló akciókkal és együttműködéssel hatékonyan felléphetünk a környezeti kihívásokkal szemben. 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Šlajz nevű helyszínen civil szervezetek, állami intézmények és a Vajdaság Erdői Közvállalat dolgozói együtt szedték össze a szétdobált hulladékot (Fotó: novisad.rs)