2024. május 9., csütörtök

Évről évre több pénz a kasszában

A városi gépezet jövőre nagyobb összegből fog gazdálkodni, mint az idén

Tegnap ülésezett a városi képviselő-testület, a jövő évi költségvetés volt a fő téma. A testület elé terjesztett javaslat értelmében a városi kasszából 2024-ben nagyjából 5 milliárd dinárral kevesebb pénzt fognak szétosztani, mint amennyit az előző évben, azaz kevesebbet, mint amennyit az idén terveztek szétosztani, de ez korántsem jelenti azt, hogy a városi kassza most „soványabb”, mint korábban.

Kiss Gyula a városi képviselő-testületben a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben tevékenykedik, ott volt a csütörtöki ülésen, fenntartások nélkül támogatja a költségvetési javaslatot. Elmagyarázta, hogy az önkormányzat pénzügyi szakemberei által a város jövő évi költségvetését 42,7 milliárd dinárban megállapító összeg a kezdeti összeget jelenti, és hogy ez a pénzkeret az év végéhez közeledve duzzadni fog.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

– Félreértés ne essék. A 2023-as, kezdeti költségvetés kisebb volt, mint a 2024-es évre előlátott, kezdeti költségvetés. Az év közben beérkezett, ilyen-olyan, költségvetésnövelő pénztámogatások felduzzasztották a keretet, de a 2023-as év elejére tervezett összeg kisebb volt, mint a most javasolt összeg. Tehát semmiképp sem beszélhetünk arról, hogy jövőre kisebb költségvetésből gazdálkodunk majd, mint az idén. Nem szabad beleesnünk ebbe a politikai ellenzék által állított csapdába! A költségvetési kereteket pontos adatok támasztják alá, ha jól emlékszem, a 2023-ra vonatkozó költségvetési tervezet 4-5 milliárddal kisebb volt, mint a 2024-re vonatkozó. Tehát év közben változik a keret, az elmúlt tíz évben ez a változás mindig pozitív volt, tehát a költségvetés az év folyamán mindig csak duzzadt. A jövő évi pénzkeret tehát abszolút értékben is felül fogja múlni az ideit, 2024 végére valószínűleg eléri a 47–49 milliárdot – magyarázta a képviselő-testületi tanácsnok.

Beszélt arról is, hogy a javasolt költségvetés felöleli az Újvidék–Piros kerékpárút kiépítését, a pirosi református temetőben a kápolna megépítését, valamint a magyar előjelű, civil szervezetek támogatását is. – Az önkormányzat a Magyar Nemzeti Tanács működésére is kiválaszt pénzeszközöket, ez miatt is támogatásunkat élvezi a költségvetési javaslat. Támogatják egyházi létesítményeink felújítását, ez pályázatokon keresztül történik – emlékeztetett Kiss Gyula.

Beszélt arról is, hogy egy határon átívelő, IPA projektpályázatnak és a városi önkormányzat támogatásának köszönhetően jövőre kiépül a Tiszakálmánfalva–Káty kerékpárút is.

Ladisity Melinda is a képviselő-testületben képviseli az újvidéki magyarság érdekeit, nagyon örül annak, hogy a költségvetésben megtalálhatók mindazok a támogatások, amelyek korábban is benne voltak:

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

– Nagy változás nem lesz, örülünk annak, hogy mindaz, ami eddig is működött, továbbra is működni fog, a támogatások nem kérdésesek. Továbbra is megmaradnak a magyar tannyelvű, bölcsődei csoportok, az óvodás csoportok is. Négy általános és öt középiskolában továbbra is megmaradnak a magyar tannyelvű osztályok. Pontosabban: a lehetőség megvan, de minden attól függ, hogy hány gyereket íratnak be szüleik. Azt sugallom a szülőknek, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, és hogy írassák magyar tannyelvű osztályba a gyerekeket! Újvidéken a diákok, így a magyar diákok is, 5000 dináros buszjegytámogatást kapnak, nagy segítség ez a szülőknek. Meg kell említeni az első osztályba indulók számára biztosított, ingyenes tankönyveket is – emlékeztetett Ladisity Melinda, majd kitért a Petőfi Sándor MMK épületének felújítására és intézményesítésére, amely ugyancsak az önkormányzatnak köszönhetően valósulhatott meg.

– A Központ működési költségeit teljességében fedezi az önkormányzat, a négy új munkahelyet betöltő alkalmazott bérére is előteremti a pénzt. Mérföldkőnek számít ez a Petőfi Sándor MMK életében, abszolút stabilitást jelent ez az újvidéki és környékbeli magyaroknak – vélekedett Melinda, szerinte különösen fontos az, hogy ott legyünk a döntéshozatal közelében. – Ez pedig a szavazástól függ, attól, hogy hányan szavazunk. Tűzközelben kell lennünk ahhoz, hogy biztosíthassuk a fent felsorolt, magyar közösségünk számára nagyon fontos dolgokat! – figyelmeztetett a Vajdasági Magyar Szövetség színeiben a városi képviselő-testületben tevékenykedő tag.  

A javasolt, költségvetési összeg azért kisebb, mint az idei, mert jövőre kimaradnak egyes tartományi pénzátutalások, hiszen csupán útkarbantartási munkálatok finanszírozására az idén másfél milliárdot utaltak át Újvidéknek a tartomány kasszájából. A jövő évi költségvetés nem irányoz elő új, nagy beruházásokat, inkább a már megkezdettek befejezésére összpontosít. Az egyik nagyobb, jövő évi közberuházás a Modena utca rendezése lesz, erre az elfogadott terv szerint 781,4 millió dinárt költenek majd el.

Csütörtökön ötvennél is több napirendi pont felett vitáztak, ezek többsége a városi közvállalatok és intézetek terveire vonatkozott. Szó esett a város 2023 és 2030 közötti időszakra vonatkozó, alapértelmezésben 148 milliárd dináros, előrelátható keretben mozgó, átfogó, urbanisztikai tervezetéről is.

 

Nyitókép: Ótos András felvétele