2024. május 9., csütörtök

Veszélyben a nyeregben

Márciusban és májusban történt a legtöbb közlekedési baleset

Az év első hat hónapjában nyolc személy vesztette életét az Újvidék területén történt közlekedési balesetekben.

Az áldozatok közül hárman kerékpárosok voltak. Ezek az adatok a város területén uralkodó, közlekedésbiztonság állapotról szóló jelentésből derültek ki, amely hamarosan a városi képviselő-testület elé kerül. A dokumentum szerint az év első felében 976 baleset történt, amelyek után 89 személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, míg 483-an könnyű sérüléseket szenvedtek.

A gyalogosok 81 balesetben voltak érintettek, 78 gyalogszerrel közlekedő személy sérült meg, közülük ketten életüket vesztették. A 021.rs által is közölt adatok szerint a személygépkocsik vezetői a közlekedési balesetek érintettjeinek legnagyobb hányadát teszik ki, ugyanis a 892 autóbalesetben 215 sofőr sérült meg, ketten életüket vesztették. Az autók utasai 344 balesetben voltak érintettek, közülük 163-an sérültek meg, egy személy utasként halt meg.

A kerékpárosok 84 közlekedési balesetben voltak érintettek, 80-an sérültek meg, ez az adat világosan rámutat a kerékpározás veszélyeire: a kerékpárosok szinte minden, jegyzőkönyvbe vett összeütközés során megsérültek. Az év első felében tehát három kerékpáros vesztette életét.

A közölt adatok szerint a motorkerékpárokon és a robogókon közlekedők 48 közlekedési balesetben voltak érintettek, 41 motorbiciklit vezető, vagy annak utasa sérült meg, halálos áldozat nem volt. A hivatalos statisztika szerint a legtöbb közlekedési baleset Újvidék területén márciusban és májusban történt, főként szerdai és pénteki napokon. A kimutatás szerint legnagyobb eséllyel 12 és 17 óra között történnek balesetek.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele