Úgy kezdődött az utazás annak a Vojvodinának az autóbuszával Szegedre, amelynek, mint ismeretes, ürességtől kong a pályaudvara Újvidéken, amely évek óta pereskedik a várossal, mert nem csukatta be a jelenlegi és megszokott központi pályaudvart, s nem a Vojvodina magáncég pályaudvarára helyezte át az autóbusz-forgalmat, hogy a degeszre tömött útitáskát az utazó asszonynak kellett betennie a csomagtartóba. A kalauz csak állt, kezében a csomagjegyekkel, s várta a pénzt.
Esze ágában sem volt segíteni. Az igazi baj azonban a röszkei határátkelőnél kezdődött, amikor a magyar vámtiszt fellépett az autóbuszba s megkérdezte, tud-e valaki magyarul az utasok közül. Mert persze sem a Vojvodina sofőre, sem a jegykezelő egy kukkot nem tud annak az országnak a nyelvén, ahová egy egész busz utast szállítanak. A jegykezelő az első keze ügyébe eső asszony karját megragadta, hogy menjen vele. Hiába tiltakozott a hölgy, hogy hagyják, ő már öreg, nem alkalmas fordításra, de már vitték is lefelé a lépcsőn.
S megkezdődött a tárgyalás négyesben: a két vámtiszt, a jegykezelő és a szerencsétlen asszony között. Kiderült, hogy autóbuszunkat nem engedik be Magyarországra, mégha rendes járat is. Miért? Mert a Vojvodinának akkora adóssága van a szomszédos országban, hogy addig, amíg azt ki nem egyenlíti, nem fogadják be.
Miután az asszony, az utas, úgy-ahogy lefordította a kalauznak, hogy miről van szó, a jegykezelő fogta a maroktelefont és telefonálni kezdett. Az utasok meg rémülten várták a fejleményeket. Mit tehettek ők arról, hogy a Vojvodinának adóssága van? Ők kiváltották a jegyet Szegedig, sőt némelyek vissza is, mégsem érhetik el úticéljukat. A telefonálás végén a Vojvodina igazgatóját is felhívták, aki állítólag elrendelte, hogy a kelebia–tompai határról fizessék be a tartozást. A magyar vámosok végül is megkönyörültek az ártatlan utasokon, de azzal a feltétellel engedték tovább a buszt, hogy vissza már nem térhetnek, ha napközben az adósság nem lesz törlesztve.
Az évek óta pereskedő, sztrájkoló és adós Vojvodinával kapcsolatban egy örömhír mégis van: az illetékes belgrádi bíróság véglegesen elvetette a Vojvodina beadványát, amellyel követelte a központi buszpályaudvar felszámolását. Nincs jobb öröm, mint a káröröm...
