Lapunk a napokban közölte: Az Európa Kollégium majdani belépőjének egyik sarkába Pázmány Péter mellszobrát állítják majd. Városunkban ez lesz a hetedik ilyenfajta magyar vonatkozású képzőművészeti alkotás.
De hogyan állunk a többivel? Színházunk várótermének egyik szegletében Vörösmarthy Mihály szoborfeje várja az érkezőket. A tanszéki könyvtár folyosójának sötétjében Ady Endre csapzott hajú fejmása emlékezteti az ide-oda sürgölődő hallgatókat, hogy művei fölött még nem járt el az idő. A telepi művelődési ház kapualjának mellékfalán Petőfi Sándor várja, hogy évente egyszer koszorút helyezzenek talpazatára. A hasonló nevű iskola bejárati lengőajtójának takarásában a világhírű költő dombormű portréja fogadja a diákot, tanárt, szülőt egyaránt, ha épp arra fordítják tekintetüket. A József Attila iskola folyosóvégi kisuvikszolt egykori raktárszobájában – mint emlékszobában – várja a bronzba öntött mellszobra, hogy néhanapján rányissák az ajtót. A Forum-ház portásfülkéjének árnyékában Mayer Ottmár fejszobra mereng a letűnt rendszer napjairól. Vitathatatlan, a felsoroltak a magyarság nagyjainak sorába tartoznak, de egyikük sem volt városunkkal közvetlen kapcsolatban.
Ugyanakkor Újvidéknek számtalan kimagasló magyar egyénisége volt, akik polgártársaiktól hasonló figyelmet érdemelnének. Emellett igen sértőnek mutatkozik, hogy a halhatatlanokat idéző műalkotásokat elzártan, falak közé rejtve kell bemutatni. Ide kívánkozik még: a szerbekről mintázott szobrok a város köztereit díszítik, tehát hazai s idegen, napjában tiszteleghet előttük. E kérdéskörben is nagy felelősség terheli magyar közéletünket, kultúránk s politikumunk mérvadó tényezőit.
