Mészáros Ilonka, a magyar kultúra lovagja többedmagával egy hetet töltött Kárpátalján a lovagrend ottani helyi szövetségének meghívására. Ilonka asszony erről számolt be a társalgó minapi összejövetelén. Raho volt elszállásolásuk központja. Innen szerveztek részükre napjában kirándulásokat, látogatásokat, találkozókat. Bejárták az egykori Magyar Királyság északkeleti határövezetének főbb pontjait s emlékhelyeit. Emlékezetesek maradnak a hágók, melyen át Árpád vezetésével jöttek be a Kárpát-medencébe honfoglaló őseink.
Az itt található emlékművek valamennyiük csodálatát kiváltotta. Közben gyönyörködhettek az épp most virágzó fenyők végeláthatatlan erdején. Szemükbe tűnt, hogy garmadával állnak azok a házak, melyek kizárólag faanyagból készültek s részeiknek összeillesztését is faékekkel biztosították, mindennemű fém kihagyásával. A Tisza egyik ágának forrását is megcsodálták, hisz a földből előtörő víz mennyisége nem haladja meg az épületek csapjaiból folydogáló vékonyka sugarat. De ha esni kezd az eső órákon belül a folyó, mely itt még csak egy vékonyka csíkot utánzó ér, két métert is emelkedik, mindent elsodorva, ami útjába kerül. A vendégek ellátogattak Munkácsra, Beregszászra, Ungvárra. Megtekintették a sok esetben még a Monarchia idejére emlékeztető középületeket, intézményeket, no meg a szebbnél szebb római katolikus, református és ortodox templomokat. Ismert közéleti személyek is fogadták őket, de vendégül látták a kistelepes családok otthonaikban is. Megállapítható volt, hogy a lakosság igen szerény keretek között él. Kereseti lehetőségük minimális. Furcsán hatott, hogy mind kevesebb magyar szót hallottak, az ukrán nyelv dominációját erőlteti a hatalom. Akárhol is fordultak meg, az emlékezés keserű pillanatai idézték a szovjet időket, és atrocitásai felejthetetlen nyomokat hagyott az ottani magyarság lelkében. Végül Rahótól nem messze megtekintették azt a kifaragott gránittömböt, mely Európa földrajzi központját hivatott megjelölni.
