2026. június 10., szerda

Újabb tüntetést tartottak a Zmaj gimnázium diákjai Újvidéken – VIDEÓ

Nagyszámú polgár gyűlt össze ma 19 órakor a Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium tanulóinak szülei által szervezett tiltakozáson az újvidéki Szerb Nemzeti Színház épülete előtt, közli a 021.rs hírportál.

A gimnázium diákjai bejelentették, hogy holnaptól bojkottálják a tanítást. A tanulók közlése szerint azért döntöttek így, mert elégedetlenek azzal, ahogyan Radivoje P. Stojković igazgató vezeti az intézményt. A vajdasági középiskolákban a tanév június 19-ig tart.

A rendezvényen fellépett Katarina Jovanović operaénekesnő, aki a Zmaj gimnázium egykori és jelenlegi diákjaiból álló, mintegy 300 tagot számláló kórussal együtt lépett színpadra.

A kórus többek között előadta a Tiho, noći című dalt, amely Jovan Jovanović Zmaj egyik legismertebb költeményének megzenésített változata.

A tüntetésen ismét szó esett az iskola helyzetéről, valamint felolvasták a diákok üzeneteit is arról, hogyan élik meg az újvidéki gimnáziumban kialakult helyzetet.

A résztvevők két oszlopban vonultak a színház elé. Az egyik csoport fél hét körül indult az újvidéki egyetemi kampusztól, soraiban egykori diákokkal, tanárokkal és polgárokkal. A menet a Futaki piacnál találkozott a másik csoporttal, amely a Gépészeti Iskolától indult, ahol a gimnázium tanulói jelenleg órákra járnak.

A felvonulást motorosok biztosították, a menet előtt pedig a közlekedési rendőrség haladt.

A tiltakozás központi programját a Szerb Nemzeti Színház előtt tartották, ahol a résztvevőkhöz Katarina Jovanović operaénekesnő és egyetemi tanár, valamint Radoslav Milenković színművész is szólt.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a jelenlegi diákok személyes beszámolói is elhangzanak, akik szerint a gimnázium három különböző iskolába történő szétköltöztetése, valamint az igazgató döntései jelentős nyomást helyeznek rájuk.

A Zmaj gimnázium diákjainak szülei az elmúlt hónapokban több tiltakozást is szerveztek az iskola helyzete miatt, a tanulók pedig kétnapos tanítási bojkottot tartottak.

Emlékeztetőül: a gimnázium öt tanárát felfüggesztették és eltávolították munkahelyéről a fegyelmi eljárás lezárásáig. Míg a diákok, a szülők és a tantestület egy része bírálta a döntést, az iskola vezetése szerint az intézkedés jogszabályi kötelezettség volt Radivoj P. Stojković igazgató részéről.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Több százan gyűltek össze a Szerb Nemzeti Színház előtt, ahol a résztvevők ismét a felfüggesztett tanárok mellett álltak ki, és az iskolaigazgató felelősségét hangsúlyozták (Fotó: Beta)