A cikkhez képgaléria tartozik.
Június 10-én megnyitja kapuit Magyarország legnagyobb retró fesztiválja, a szegedi Deja Vu Fesztivál. A négynapos időutazás ezúttal is a 80-as, 90-es és 2000-es évek legnagyobb hazai és nemzetközi slágereit hozza el az Újszegedi Partfürdőre, ahol több tízezer látogatót várnak a szervezők.
Az idei programban ismét világsztárok és a magyar retrózenei élet meghatározó előadói váltják egymást a színpadon. A fesztivál szerdán rögtön erős felütéssel indul: a közönség láthatja Samantha Foxot, a Vengaboys-t, valamint az Earth, Wind & Fire Experience produkcióját. A magyar előadók közül többek között Korda György és Balázs Klári, valamint DJ Dominique gondoskodik a hangulatról.
A csütörtöki napon olyan nemzetközi fellépők érkeznek Szegedre, mint a Snap!, a 2 Unlimited, a Groove Coverage és Inna. A hazai előadók közül többek között a TNT és Peat Jr. feat. Sheela is színpadra lép.
Pénteken az Animal Cannibals, L.L. Junior, a Groovehouse és a Kozmix lép színpadra, míg a külföldi sztárok közül Haddaway, LayZee aka Mr. President és Timbaland koncertjére készülhet a közönség. A nap folyamán Náksi és Nacsa Norbi is a lemezjátszók mögé áll.
A fesztivál zárónapján Basshunter, Cascada és Flo Rida érkezik Szegedre, mellettük pedig Krisz Rudi, Sterbinszky, DJ Szatmári & Szakos Andi, valamint Erős vs. Spigiboy gondoskodik a retróhangulatról. A négynapos rendezvény hagyományosan egy látványos End Show-val ér véget.
A jegyek iránt idén is hatalmas az érdeklődés. A szervezők tájékoztatása szerint a szerdai nap már teltházas, a fennmaradó napokra pedig kevesebb mint 300 napijegy maradt, ezért a további napok esetében is hamarosan teltház várható.
A Deja Vu Fesztivál június 10. és 13. között várja a retrózene szerelmeseit az Újszegedi Partfürdőn, ahol négy napon keresztül a múlt évtizedek legnagyobb slágerei és előadói idézik fel a nosztalgikus időutazás hangulatát.
Jegyek és további információk: https://www.dejavufesztival.hu
Nyitókép: A négynapos időutazás ezúttal is a 80-as, 90-es és 2000-es évek legnagyobb hazai és nemzetközi slágereit hozza el az Újszegedi Partfürdőre (Fotó: Ótos Annabella)



